Forró fejjel a „hideg napok”-ról

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vacillál a nácivadász

A magyar fasiszták gaztetteit nem szabad elhallgatni, de talán vég nélkül ismételgetni sem kellene a kollektív bűnösséget, mert ez csak tovább szítja a ma is fel-fellángoló magyarellenes hangulatot a Vajdaságban. Mások bűneinek mantraszerű ismételgetésével és saját gaztetteink elhallgatásával biztosan nem jutunk el a megbékéléshez.

Újvidéken a múlt héten – mint eddig minden évben – megemlékeztek az 1942-es razzia évfordulójáról. Ennek kapcsán háromnapos nemzetközi tanácskozást is rendeztek, melynek központi témája a holokauszt volt. A híradásokból kiderült, hogy a szónokok ezúttal sem mulasztották el hangsúlyozni a magyar fasiszták szerepét a több mint 1300 újvidéki szerb, zsidó és roma áldozat legyilkolásában. Többen is sürgették a még szabadlábon lévő háborús bűnösök mielőbbi kézre kerítését és megbüntetését. Magyarország a razzia eszmei szerzőit és irányítóit, a főbűnösök mindegyikét még a háború után kiszolgáltatta a titói Jugoszláviának, ahol gyorsított bírósági eljárás után mindannyian el is nyerték méltó büntetésüket.

A razziáról való 67. megemlékezés legfontosabb üzenete mégis az volt, hogy Budapesten él Képíró Sándor, egykori csendőr százados, az újvidéki vérfürdő egyik résztvevője, akit Magyarország nem szándékozik kiszolgáltatni, mert hiányzik a szembenézéshez szükséges politikai akarat. Az is szembeötlő volt, hogyan reagált az ott elhangzottakra a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff. Ő korábban elutasította Újvidék díszpolgári címét, mert a város vezetése nem tett eleget követelésének, és nem távolította el a központból a zsidógyűlölő és gyilkos szerb politikus, Jasa Tomity szobrát, amit a korábbi szélsőséges radikális városvezetés avatott fel, a mostani demokrata párt pedig csendes asszisztenciával helyben hagyott. Azzal, hogy kitüntették a nácivadászt a háborús bűnösök kézre kerítésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, egyúttal helyzetbe is hozták. Miért, miért nem, Zuroff meggondolta magát, átvette a díszpolgári címet, és azonnal világgá is kürtölte, mit vár el Magyarországtól.

A „hideg napok”-ról ma már mindent tudunk, könyv és film is készült e szégyenteljes eseményről, a gyilkosokat felakasztották vagy fejbe lőtték. A magyar társadalom szembe tudott és mert nézni történelmének e kétségtelenül sötét foltjával, nem úgy a jugoszláv, illetve a szerb nép. Az 1944-ben ártatlanul lemészárolt vajdasági magyarokról még ma is sok helyen csak suttogva lehet beszélni. A vérbosszú több ezres (egyesek szerint több tízezre) áldozatáról kutatni sem lehet a levéltárakban, mert vagy nincsenek adatok, vagy a mai napig zár alatt tartják a kompromittáló dokumentumokat.

A magyar fasiszták gaztetteit nem szabad elhallgatni, de talán vég nélkül ismételgetni sem kellene a kollektív bűnösséget, mert ez csak tovább szítja a ma is fel-fellángoló magyarellenes hangulatot a Vajdaságban. Mások bűneinek mantraszerű ismételgetésével és saját gaztetteink elhallgatásával biztosan nem jutunk el a megbékéléshez. Pedig a „hideg napok” és az ezt követő vérbosszú üzenetének ma már erről kellene szólnia.

Előző sztori

Farsangi hancúrozások

Következő sztori

Csillagászat Éve – programok országszerte!