Sport

Ülő Bikák: hajszálon múlott a legjobb négy

Ülő Bikák: hajszálon múlott a legjobb négy

2008. december 2., kedd
Ülő Bikák: hajszálon múlott a legjobb négy

A november 8-9-én Vácott megrendezett második körrel befejeződött az idei magyar ülőröplabda-bajnokság. A pontvadászatot – melyre hét együttes nevezett – költséghatékonysági okokból két szakaszban, egy tavaszi és egy őszi forduló keretén belül rendezték meg a 2008-as idényben. Mindkét alkalommal a Mozdulj SE Vác csapata volt a házigazda, mely tavaly a nyíregyházi Piremon SE húszéves veretlenségi sorozatát megszakítva lett a magyar bajnok.

A szegedi Csakazért SE – Ülő Bikák célja idén sem változott: szerették volna magukat beverekedni a legjobb négy közé. Bár tavasszal a mindössze két győzelem mellett négy vereség szerepelt a csapat neve mellett, a Bikák mégis bizakodva tekintettek az őszi váci forduló elé. Sajnos

Csíkos Gábor

edző - aki jelenleg is a ligabajnokság kiemelt csoportjában szereplő HPQ Szeged játékosa -

Jónás Lászlóra

és

Petró Jánosra

nem számíthatott, csatlakozni tudott viszont a csapathoz a külföldön dolgozó

Péterfy Tibor

, aki évek óta meghatározó tagja az együttesnek. Az első napon nyitómeccsén mindjárt a sokszoros bajnok nyíregyházi csapat volt az ellenfél. A szegedieken nagyon meglátszott az összeszokottság hiánya,és csak az utolsó szettben tudtak az európai elithez tartozó Piremon méltó ellenfelei lenni. A nagy rivális Nagykanizsa következett, s szerencsére itt már olajozottan működött a szerkezet: Péterfy kitűnő nyitásainak és

Hovorka

mezőnyjátékának köszönhetően a Tisza-partiak simán hozták a kötelező győzelmet. A nagy kérdés csak ez után következett. Sikerül-e megismételni a tavalyi kupabravúrt, és megverni a Sprint csapatát, ami akár a negyedik helyre is repítheti a társaságot? A kérdésre hamar választ kaptunk, mert a Bikák megmutatták, hogy küzdeni tudásból is ötöst érdemelnek. Szoros meccsen fej-fej mellett gyűjtögették a pontokat az ellenféllel, de a szettek végén nagyobb szívvel küzdve és a szerencsét sem nélkülözve boldogan örülhettek a második győzelmüknek. A szombathelyi csapat elleni mérkőzés sokat kivett a társaságból, ezért a HOSC elleni mérkőzésre a kevesebbet játszó embereket küldte harcba Csíkos Gábor, ám így is összejött a siker. A Bikáknak a második napon mindösszesen egy nyert mérkőzésre lett volna szükségük ahhoz, hogy megszerezzék pályafutásuk legjobb eredményét, azonban két igazán kemény rivális következett. A reggeli találkozón a címvédő és házigazda Vác ellen az álmos játék nem hozhatott eredményt, s bár a Tatabánya ellen már több esély mutatkozott a sikerre, sajnos néhány játékos talán nehezen dolgozta föl a lehetőséget, s több bírói ítélet is a szegedieket sújtotta, akik az újabb vereséggel megint csak az ötödik helyen kötöttek ki a bajnokságban.

Eredmények:

Piremon SE – Csakazért SE 3:0 (10, 16, 22), Csakazért SE – Hamburger SE 3:0 (15, 17, 14), Sprint SC – Csakazért SE 0:3 (-21, -21, -30), Csakazért SE – HOSC 3:2 (20, -16, -22, 9), Mozdulj SE – Csakazért SE 3:0 (12, 18, 18), Humanitás SE – Csakazért SE 3:1 (-23, 20, 20, 19).

A bajnokság végeredménye:

1. Piremon SE 24 pont, 2. Humanitás SE 21, 3. Mozdulj SE 20, 4. Sprint SC 18, 5. Csakazért SE 17, 6. Hamburger SE 14, 7. HOSC 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.