Szolidaritás

De tudják-e a kedves olvasók, hogy a mostani vasutassztrájk motorjának neve VDSZSZ Szolidaritás? Ez a VDSZSZ Szolidaritás most szolidáris a reptéri dolgozókkal, akik sztrájkot kezdtek az átszervezések, a Kollektív Szerződés felmondása, a jogsértő „lopakodó leépítések" ellen, és hogy elérjék a biztonságos működéshez szükséges dolgozói létszám biztosítását, a pihenőidők szabályos kiadását, az átlátható és kiszámítható beosztási és munkarendek készítését. A VDSZSZ Szolidaritás nagyra becsüli mindazokat, akik képesek egy ügy mellé állni, és élnek alkotmányos jogukkal, a sztrájkkal.

A rendszerváltás már-már végletesen individualizált állapotában érte a magyar társadalmat. Utólag visszagondolva az 1988-as Erdély-tüntetés azon kivételes események egyike volt, amikor a magyar társadalomban a szolidaritás munkált. Ez a szolidaritás azonban nem feledtetheti, hogy míg a lengyel kommunista diktatúrát a beszédes elnevezésű, antikommunista Szolidaritás (Solidarność) szakszervezeti szövetség aknázta alá, addig Magyarországon a szakszervezeti és általában a munkavállalói szolidaritás romokban hevert. Míg Lengyelországban a szolidaritás hívó szó lehetett, mert a szolidaritás emberek milliói számára elemi társadalmi szükséglet és valódi élmény volt, addig Magyarországon másokkal szolidarizálni abnormális volt. Egészen egyszerűen azért, mert a magyarok néhány évtized leforgása alatt ahhoz szoktak hozzá, az lett mi sem természetesebb számukra, hogy egyéni (individuális) stratégiákkal érjék el céljaikat: kiskapuk és személyi kapcsolatok keresésével, akár a hasonló sorsú, helyzetű vagy érdekű társaik rovására. Valamikor a nyolcvanas évek első felében közreadtak egy vaskos szociológiai tanulmányt az amerikai és magyar társadalom összehasonlításáról, amiből kiderült, hogy magyar kommunista rendszer fénykorában a magyar társadalom individualizáltabb volt, mint az amerikai! Mondanom sem kell, hogy a Magyarországon lengyel mintára megszervezett Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség a legkevésbé támogatottak közé tartozott a rendszerváltás után. De tudják-e a kedves olvasók, hogy a mostani vasutassztrájk motorjának neve VDSZSZ Szolidaritás? Ez a VDSZSZ Szolidaritás most szolidáris a reptéri dolgozókkal, akik sztrájkot kezdtek az átszervezések, a Kollektív Szerződés felmondása, a jogsértő „lopakodó leépítések" ellen, és hogy elérjék a biztonságos működéshez szükséges dolgozói létszám biztosítását, a pihenőidők szabályos kiadását, az átlátható és kiszámítható beosztási és munkarendek készítését. A VDSzSz Szolidaritás nagyra becsüli mindazokat, akik képesek egy ügy mellé állni, és élnek alkotmányos jogukkal, a sztrájkkal. Én nem élek alkotmányos jogommal, a sztrájkkal, mert közvetlenül nem vagyok érintett, de nagyonis képes vagyok az ügy mellé állni, ha elemi munkavállalói és szakszervezeti jogok védelméről van szó. Azt azonban fontos tartom, hogy ha a munkát közszolgáltatások területén vonják meg, és teszik azt joggal, a szakszervezeteknek szolidárisnak kell lenniük azokkal is, jelen esetben az utasokkal, akik valamilyen úton-módon megisszák a levét az érdekharcuknak. Ezért várom el, hogy a sztrájkoló vasutas szakszervezetek a megértésünket kérjék, hogy együttérzésünket vagy szolidaritásunkat kiváltsák, és megszervezzék az elégséges információáramlást. Az ugyanis nem állapot, hogy kiragadott példával éljek, hogy Szegedről úgy indítanak el egy vonatot Pestre, hogy az utasoknak nem tudják garantálni, hogy a szerelvény meg is érkezik!! Az tehát nem állapot, hogy a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete tagjaként kimondatlanul is elvárják (teszem hozzá: joggal) a szolidaritásomat, míg egyszerű utasként azt éreztetik velem, hogy együttérzésem mit sem számít nekik, amikor sztrájknak nevezett szervezett anarchiával harcolnak azért, hogy, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutas számára fizessenek ki nettó 250 ezret, a kiszervezett társaságok munkavállalóinak pedig - a 2008-as évre visszamenőleg is - biztosítsanak 10 százalékos többlet-béremelést.