Kultúra

Színház: Zene és mesejáték az ünnepekre

Színház: Zene és mesejáték az ünnepekre

2008. november 25., kedd
Színház: Zene és mesejáték az ünnepekre

Fotó: Gémes Sándor

Diótörő a gyerekeknek, balettbemutató, Fekete Gizi önálló estje és ünnepi előadások az év végén. 2008 utolsó hónapjának programjait ismertették kedden délelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban Gyüdi Sándor igazgató és a színművek alkotói. A sajtótájékoztató után nyílt próbát tartott „A mennyei város" táncoratóriumot és „A katona történetét" színpadra állító balett-társulat.

A találkozó elején a direktor néhány mondat erejéig kitért a Mezzo-operafesztivál sikerére, hiszen a legjobb nyolc versenyző közé három szegedi is bekerült.

Gyüdi

az operaverseny méltatása után a teátrum és az iskolák kapcsolatáról beszélt a színházbarát iskola verseny kapcsán. Még az évad elején a szegedi színház vezetősége általános és középiskolák között meghirdette, hogy a diáklétszámhoz képest a legtöbb bérletet felmutató két oktatási intézményt jutalomban részesíti. A Madách Imre Általános Iskola és a Karolina Gimnázium végzett az első helyen. Az iskolák kapcsán az igazgató megemlítette, hogy

Babits Mihály

születésének 125 éves évfordulója alkalmából a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában - a költő egykori szegedi tanulmányainak színhelyén - rendhagyó irodalomórát tart majd

Árpás Károly

két színművész segítségével.

Ünnepi koncertek és a Diótörő

Juronics Tamás

rendező-koreográfus mondott néhány szót a pénteki balettelőadásról, majd

Pál Tamás

beszélt az operaslágerek december 12. és 13. bemutatójáról, ahol színházi munkásságának harmincéves jubileumát ünneplő

Molnár László

vezényel majd. A zenekedvelők ünnepi előadásokat élvezhetnek majd az adventi időszakban december 9-én és karácsonykor, illetve szilveszter napján.

Fekete Gizi

a városházi udvaron már sikerrel bemutatott estjéről maga a művésznő beszélt. A színház a gyerekekről sem feledkezik meg. A téli szünetre időzítve az eddig csak balettként ismert Hoffmann-novellát, a Diótörőt családi mesejátékként állítják majd színpadra. A részletes színházi programot

itt

olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.