Nos, a mi városvezetésünk vérprofi kommunikációjában épp arra készül, hogy az előadásra, 2010-re tervezett „csilli-villi” díszletek foltjai elé ripacsként álljanak majd ki, és az előbbiekhez hasonló monológokkal vonják majd el a publikum figyelmét a kontárságuk okozta bakiktól. Mire gondolok? Emlékeznek a már több milliós látványtervet is felemésztő Mars téri rendezvénycsarnokra? A múlt pénteki közgyűlésen kiderült, hogy nem fog felépülni…
Mielőtt még az a vád érne, hogy túl sokat foglalkozom sporttal – nem mintha a mai tespedt korban ezért bárki is joggal megszólhatna -, leszögezem, itt nem a tárgy, ami fontos, hanem a határozószó, a hogyan; másként: maga a módszer. Mert amit most a szocialista vezetőink itt a Tisza szépséges szegletében művelnek, az komolyan mondom: tanítani való. Ha lenne időm, szívesen leülnék, és végiggondolnám, mely társadalomelméleti kurzusokon lehetne oktatni azt a metodikát, ahogy az impotenciát másokra lehet kenni. Ha az argónál maradok, és csak úgy, szó szerint szaggatnám le „Metaforáról” a bugyit, akár a következőket is suttoghatnám: drágám, most épp azért nem működik, mert… Először is ez a zene egy senkiházi Győzike-produkció, és ilyenkor a „konzis” évek alatt szenvedő zongoristákra gondolok. Ráadásul a pezsgő és a vacsora közben egész idő alatt Szomália járt az eszemben, na és ez a kínai tanga… Ázsiában éhbérért varrnak a gyerekek. Szóval ezért nem megy, és nincs más alternatíva, ha mindez így, akkor én nem tudok…
Nos, a mi városvezetésünk vérprofi kommunikációjában épp arra készül, hogy az előadásra, 2010-re tervezett „csilli-villi” díszletek foltjai elé ripacsként álljanak majd ki, és az előbbiekhez hasonló monológokkal vonják majd el a publikum figyelmét a kontárságuk okozta bakiktól. Mire gondolok? Emlékeznek a már több milliós látványtervet is felemésztő Mars téri rendezvénycsarnokra? A múlt pénteki közgyűlésen kiderült, hogy nem fog felépülni… A Mars térre biztosan nem. És az is világossá (vagy épp sötétté) vált a torony alatt, hogy senki nem tud, mond semmit az ügyben. Nagy Sándor SZDSZ-es alpolgármesterünk – akiről úgy hírlik, már az eredeti terveket is ellenezte – ismét hárítja a sajtóérdeklődést. Na és itt van (vagyis nincs?) az uszoda is. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester nemrég azt nyilatkozta e beruházást is érintő cikkünk kapcsán, hogy „ez egy ilyen város”, mármint, hogy az önkormányzat kénytelen bevonni magántőkét, és ilyenkor lépten-nyomon falakba ütközik, politikai támadások kereszttüzébe kerül. Szóval a már említett ízig-vérig professzionális önkormányzati vezetésnek és apparátusának nincs alternatívája egy új, modern fedett uszoda felépítésére! Az elmúlt hat évben nem találtak pályázati forrást, összefogási lehetőségét oktatási intézményekkel (csak súgom: e-gy-e-t-e-m) stb. Amit találtak, az egy magáncég, a Szeviép cégcsoport, amely mind a rendezvénycsarnokot, mind az uszodát képes… Aztán ha a sors (Isten szándéka, a tőkés gőgje, mohósága vagy egy csapat érdekeit védő civil) úgy hozza, hogy megakad az előre jól leolajozott fogaskerék… nos, akkor mi van? Hát jön az Ujhelyi-recept: démonizálás. Szóval mit tesz ilyenkor a tehetetlen? Bűnbakot keres. Mert bizony az uszoda hátterét szolgáló stadioncsere hírére megmozdult jó néhány futballért elkötelezett civil, a Mars tér rendezése érdekében az álindokok cirokjaival kisöpört kofáknak pedig volt képük bíróságra menni (azt a demokratikus mindenit).
Úgyhogy kedves barátaim, ne számítsanak egy újabb őszödi őszinteségre bátor szocialistáinktól, hogyaszongya sajnos, szegediek, ezt bizony el…számítottuk, -baltáztuk, -ügyetlenkedtük. Nem. Az uszoda miatt a balfedezet és a kapus, meg annak ivócimborája lesz a hibás, a rendezvénycsarnok miatt pedig talán Mari néni vagy az a csinos gyümölcsárus lány viszi majd el a balhét, emlékeznek, aki mikor előrehajolt, hogy megmérje a banánt… de hiszen ezt úgyis tudják…