Egyetem

Tudomány ünnepe - Parányi történetek: fotókiállítás az Akadémián

Tudomány ünnepe - Parányi történetek: fotókiállítás az Akadémián

2008. november 3., hétfő
Tudomány ünnepe - Parányi történetek: fotókiállítás az Akadémián

Díjnyertes muslicaportré, vérsejt az élő lárvában, pollenek egy pitypang bibéjén, szőrszál a szőrtelenítő habban, megnyúlt nylonzacskó polarizációs képe - ilyen és ehhez hasonlatos felvételek szerepelnek Márkus Róbert kutatóbiológus Parányi történetek című fotókiállításán, amely hétfőtől november 30-ig látható a Magyar Tudományos Akadémia aulájában.

Márkus Róbert,

a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének tudományos munkatársa évek óta készít mikroszkópos felvételeket. Az intézetben folyó kutatások eredményeit, egy-egy tárgyat, élőlényt rögzít. Nemrég megnyerte a Holland Királyi Akadémia 200. születésnapjára kiírt fotópályázat egyik kategóriáját Ecetmuslica-lárva egy csepp vízben című fotójával. A felvételt ez év februárjában a Nature című tekintélyes tudományos folyóirat is közölte. Mint az MTA honlapján a kutatóbiológussal készített interjúban olvasható, Márkus Róbert általában hosszan gondolkodik a kidolgozásra szánt témán. Jó példa a levéltetvek esete, amelyekkel közel két éven át foglalkozott, míg végül rájött, hogy nem magát az élőlényt, hanem inkább a "bőrét", a kitinvázat kell lefényképezni. "Ez azért hosszadalmas folyamat, mert mielőtt egy ötletből fotó lesz, különböző mikroszkópokkal, nagyítókkal vizsgálom a mintát egészen addig, míg meg nem találom a megfelelő világítást és látóteret. Más esetekben egyszerűen a kíváncsiság vezet, erre példa a szőrtelenítőhabban lévő szőrszál fotója, ahol látni szerettem volna, pontosan hogyan mállik el a szőrszál. A kép hatásosságához hozzájárult az is, hogy mint egy mozaikot, nyolc önálló, nagy felbontású fotóból raktam össze a végső változatot. Ez persze egyfajta trükk, de a régi fotók részletgazdagsága csak így idézhető elő a mai mikroszkópikos felvételeken" - magyarázta a tudós. Ami a színpompás felvételeket illeti, az Egysejtű csillagszőr a gyöngyvirágcserje (Deutzia scabra) levelének alsó epidermiszéről című felvételen a fedőszőrök ezrei láthatók, amelyek sűrű szövedékként védik a növényeket a túlzott párologtatástól és a hidegtől. Ez a csillag alakú képződmény egyetlen sejtből alakul ki; később a sejt elhal, belsejét levegő tölti ki, így mikroszkopikus szigetelővé válik. A kutatóbiológus felvételein szerette volna megmutatni, hogy mekkora egy baktérium, s mikroszkóppal kalandozott a gyógyszerkristályok világában, bemutatja a sóférget, az Artemia salinát, ahogy közvetítésével az érdeklődők láthatják a megnyúlt nylonzacskó polarizációs képét is. Márkus Róbert hétfő délután A mikroszkópos fényképezés műhelytitkai címmel a fotózás és a tudomány iránt érdeklődőknek interaktív workshopot is tartott az Akadémián.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.