Sport

Hamarosan Szegeden is célba találnak

Hamarosan Szegeden is célba találnak

2008. november 4., kedd
Hamarosan Szegeden is célba találnak

Újjászületőben az olimpiai sportlövészet a Dél-Alföldön

Fotó: Gémes Sándor

A Dél-Alföldön két olyan válogatott sportoló is él, akik nagy valószínűséggel a 2012-es londoni olimpiára könnyedén megválthatják repülőjegyeiket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy belövik magukat az angol fővárosba. A versenyzők, akikről beszélünk, ugyanis sportlövők, ám a sportág mostoha körülményei miatt nem a régióban, hanem Szentendrén edzenek. Ezen a helyzeten próbál változtatni egy fiatal egyesület vezetése.

Az elmúlt hétvégén a STEYR Sportwaffen-PeLE Kupa férfi légpuska 60. lövéses versenyszámban a zsombói

Jákó Csaba

és a hódmezővásárhelyi

Iványi László

is a döntőbe került. Jákó megnyerte a döntőt, míg Iványi a negyedik helyen végzett. Az eredmény azért is mondható becsesnek, mivel e versenyen az ország sportlövő élmezőnye vonult fel. És ami a régiónkban élőknek már kevésbé örvendetes, hogy versenyzőink a Honvéd Kossuth Lövész Klub színeiben indultak. Egy szegedi egyesület azonban úgy döntött, hogy visszacsábítja az olimpiai kvótát már többször elérő válogatott sportlövőket.

Lőni akár az olimpiáig

A több mint két éve működő Szegedi Airsoft Szabadidő és Sportegyesület nemrégiben átalakult Szegedi Airsoft Szabadidő és Sportlövő Egyesületté. Az egyesület elnöke,

Dobó János (képünkön)

mesélt portálunknak a változás okairól. „Szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a sportlövészet újra régi fényében tündököljön. Hiába van két kiváló versenyző is a megyében, ha sem az eszközkészlet, sem az infrastrukturális háttér nem megfelelő az ő felkészülésükhöz (az Etelka sori lőteret is bezárásra ítélték). Ezért kénytelen Iványi és Jákó a Szentendre színeiben indulni, és saját költségen beszerzett lézeres-számítógépes technikával otthon gyakorolni. Mi nem szeretnénk, hogy a régió elveszítsen két olyan versenyzőt, akiknek komoly esélyük van, hogy egy tradicionális sportágban olimpiai kvalifikációt szerezzenek. Iványi László és Jákó Csaba már az egyesületünk tagjai, de még a Honvéd Kossuth Lövész Klub versenyzői. Azért dolgozunk, hogy megteremtsük azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik majd, hogy e két kiváló versenyző a szegedi egyesület színeiben indulhasson. Addig is szakmai munkájukkal segítik a Szegedi Airsoft Szabadidő és Sportlövő Egyesületet" - mondta el a SZEGEDma.hu-nak az elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.