Közélet

Fidesz: A városvezetők fizetését is csökkentsék!

Fidesz: A városvezetők fizetését is csökkentsék!

2008. november 4., kedd
Fidesz: A városvezetők fizetését is csökkentsék!

A helyi napilap keddi számában felröppent a hír, miszerint Botka László polgármester a pénteki közgyűlést megelőző csütörtöki egyeztető fórumon a pénzügyi válságra való tekintettel kezdeményezi, hogy a szegedi képviselők tiszteletdíját 10 százalékkal mérsékeljék. A Fidesz-frakció támogatja az elképzelést, ám a polgármesteri és az alpolgármesteri juttatások csökkentését is sürgeti. Részletek a frakciónak a SZEGEDma.hu-hoz eljuttatott közleményében, melyet alább olvashatnak.

„Sajtóhírek szerint a városvezetés a képviselői tiszteletdíjak tízszázalékos csökkentését javasolja a soron következő közgyűlésen” – kezdődik a

Hüvös László

frakcióvezető által jegyzett dokumentum. „A Fidesz-frakció az MSZP-SZDSZ felelőtlen kormányzása következtében kialakult államcsőd veszélye miatt támogatja ezt a kezdeményezést, bár felelősségünk nincs a kialakult helyzetért sem országosan, sem helyben. Álságosnak tartjuk azonban, hogy

Botka László

(MSZP) nem javasolja saját polgármesteri és országgyűlési képviselői fizetésének csökkentését. Kezdeményeznie kellene, hiszen neki és szocialista párttársainak köszönhetjük

Gyurcsány Ferenc

kormányzását. A Fidesz-frakció ebben a ciklusban egy esetben már megszavazta a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések 30 százalékos csökkentését, és most is támogatja az újabb 10 százalékos mérséklést. Miközben az MSZP-SZDSZ többség többek között csökkenti a közalkalmazottak, köztisztviselők, nyugdíjasok juttatásait, addig rendkívül erkölcstelennek tartjuk, ha ezt kizárólag mások rovására akarja megtenni, miközben saját zsebeiket védik. Botka Lászlótól elvárjuk, hogy ne csak a szegedi képviselők tiszteletdíjának a 10 százalékos csökkentését kezdeményezze, hanem tegye ugyanezt a Parlamentben a saját országgyűlési képviselői, valamint polgármesteri fizetésével is. Kormánypárti országgyűlési képviselőként ő és párttársai felelősek elsősorban a kialakult pénzügyi helyzetért. Emlékeztetünk arra, hogy a Botka Lászlóval egyetemben felelős szegedi kormánypárti alpolgármesterek fizetése és költségtérítése egyetlen forinttal sem mérséklődött az elmúlt időszakban. Tekintettel arra, hogy Botka László ezen juttatások csökkentését nem kezdeményezte, a Fidesz-frakció javasolja, hogy az államcsőd veszélye miatt a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések csökkenésével azonos mértékben, 40 százalékkal csökkenjen az alpolgármesterek közel 600 ezer forintos havi fizetése, valamint a 100 ezer forintot meghaladó költségtérítése is. Ez az intézkedés több mint 12 millió forint megtakarítást jelentene a város számára, melyhez számítunk minden képviselő támogatására” – eddig a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.