A Bécsi Kávéház a Tiszára költözött
Fotók: Gémes Sándor
Emlékeznek még Szeged „egyetlen” kávéházára, ami a háromszorosára emelt bérleti díj miatt sajnos végleg bezárta kapuit? Az egykori Bécsi Kávéház volt az utolsó hely Szegeden, amely a nyugatosok hangulatát mind kínálatában, mind pedig küllemében képes volt felidézni. Ótott Ferenc, a kávéház megálmodója és egykori üzemeltetője gondolt egy merészet, és megvásárolta a Kati Büfének helyet adó úszóházat, amely immár Horthy Csónakházként fogadja vendégeit.
„Szerdánként tartunk filmvetítéseket a csónakházon, aminek bár a neve megváltozott, de a tradíciókra való tekintettel a büfét továbbra is Katiként becézzük – nyilatkozta portálunknak Ótott Ferenc. „Általában történelmi vagy dokumentumfilmeket vetítünk, amit egy baráti beszélgetés, borozás, sörözés követ. Múlt héten volt az első mozi. Koltay Gábor Horthy kormányzóról szóló alkotását nézhették meg az érdeklődők, ma, október 29-én délután hat órakor pedig a rendező Trianonról készült alkotását tűzzük műsorra.”
Télen is a Tiszán
A csónakház a Fokára keresztelt partrészen horgonyoz, ahová a Felső Tisza parton, a Széchenyi István Gimnázium utáni lejárónál lehet lejutni. A tulajdonos elmondta, hogy bár egy kicsit későn kezdődött a programsorozat, hiszen lassan beköszönt a hideg, de amíg lehet, fogadnak vendégeket. Tavasztól pedig még több kulturális rendezvényt szeretnének majd megtartani.
A Horthy Csónakház egyébként egész télen a Tiszán maradt, mivel a téli kikötő tulajdonosa, a Szeviép cégcsoport apróbb akadályokat gördített az úszóház bevontatás elé, de ez már egy másik történet…