Kultúra

Ingyenes tárlatlátogatás, beavatószínház a diákoknak a szegedi Reök-ben

Ingyenes tárlatlátogatás, beavatószínház a diákoknak a szegedi Reök-ben

2008. október 15., szerda
Ingyenes tárlatlátogatás, beavatószínház a diákoknak a szegedi Reök-ben

Ingyenes tárlatvezetést biztosít a szegedi hatodik osztályosoknak, a kötelező olvasmányokat pedig beavatószínházi formában népszerűsíti a középiskolásoknak a Regionális Összművészeti Központ (Reök) abból a 2,5 millió forintból, amelyet az oktatási és kulturális miniszter külön keretéből kapnak - közölte a központ igazgatója szerdán a Tisza-parti városban.

Herczeg Tamás

elmondta: a támogatásnak köszönhetően ősztől valamennyi hatodikos, több mint 1500 diák egy alkalommal ingyenesen vehet részt a Reök valamelyik képzőművészeti tárlatán. Emellett elindul egy beavatószínházi program: a Kötelező szabadon című sorozat október 20-án mutatkozik be

Szophoklész

Antigonéjával. A sorozat hat, a nemzeti alaptantervben kötelezőként szereplő irodalmi művet dolgoz fel a Szegedi Focus Műhely előadásában. A program egyik rendezője, Csikós Ildikó elmondta: az előadások ötven percben mutatják be az olvasmányokat úgy, hogy a középiskolás nézők nem szemlélői, hanem aktív részesei lesznek az eseményeknek. Az elsődleges cél az, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését az olvasmányok és a színház iránt is. Emellett kiemelt feladat a színházi befogadás iránti nyitottság fejlesztése is - tette hozzá a szakember. Az aktív részvételt az első feldolgozásban, az Antigonéban a nézők kórusként való játékba kapcsolása jelenti majd. Ezt követi decemberben az

Örkény István

Egyperces novelláiból készült feldolgozás, majd a LightMagyarMix márciusban, amely a Bánk bánt, a Csongor és Tündét, valamint Az ember tragédiájának férfi és női főszereplőit helyezi közös térbe. Végül

Tom Stoppard

Zanzamlet című Hamlet-adaptációját láthatja a kamasz közönség. Az előadásokat legalább háromszor mutatják be, de ha ennél is nagyobb igény mutatkozik, akkor egy-két alkalommal még bővíthető a játékszám - tették hozzá a szervezők. A miniszteri keretéből biztosított összeg más rendezvények lebonyolítására is lehetőséget ad: lesz operaszalon és operatörténeti előadás, képzőművészeti önképzőkör, kortárs képzőművészeket bemutató talkshow színházzal, művészettörténeti előadássorozat, valamint több kamarazenekari koncert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.