Közélet

Göncz Kinga válasza Magyar Anna levelére

Göncz Kinga válasza Magyar Anna levelére

2008. október 20., hétfő
Göncz Kinga válasza Magyar Anna levelére

Göncz Kinga külügyminiszter azt írja, örömmel olvasta a levelet, amelyben Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatta Csongrád és Temes megyék múlt heti, együttes közgyűléséről - közölte a SZEGEDma.hu-val a megyei sajtószolgálat.

„Örömmel vettem levelét, melyben Csongrád és Temes megye együttesen megtartott közgyűléséről, illetve az ott elhatározott közös tervekről értesít. Annál is inkább szívesen olvastam, mert a turizmus és gazdaságélénkítő hatású infrastruktúrafejlesztés tökéletesen egybevág a kormányzati szándékokkal” – írta

Magyar Annának

küldött levelében a miniszter.

Göncz Kinga

biztosította a régió lakosait, hogy a határ menti infrastruktúra fejlesztése hangsúlyosan szerepel majd a kedden esedékes

közös kormányülés

előterjesztései között. A levelet továbbította az ügyben illetékes Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumba. Magyar Anna korábbi levelében rámutatott: a regionális együttműködés szellemében megrendezett díszközgyűlésen a Szeged-Temesvár vasútvonal újjáélesztésének, így a szegedi Tisza-híd újjáépítésének tervét, valamint a Magyarcsanád és a romániai Nagycsanád közötti Szent Gellért híd újjáépítését is támogatta Csongrád és Temes megye közgyűlése. Az itt hozott döntések a közlekedési infrastruktúra, a turizmus és az intézményi kapcsolatok terén, valamint katasztrófahelyzetek elhárításában és a határokon átnyúló betegellátásban jelentenek látványos előrelépést. Az iratot a Temes megyei fél eljuttatta

Lazar Comanescu

román külügyminiszternek is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.