Közélet

Eltussolja a Székhelyi-ügyet a városvezetés?

Eltussolja a Székhelyi-ügyet a városvezetés?

2008. október 2., csütörtök
Eltussolja a Székhelyi-ügyet a városvezetés?

Fotó: Gémes Sándor

Mint arról a SZEGEDma.hu a héten beszámolt, egy nemrégiben elkészült revizori jelentés gazdálkodási szabálytalanságokat és jogszabályi hiányosságokat állapított meg a Szegedi Nemzeti Színház működésében a 2007. január 1. és a 2008. március 15. közötti időszakot tekintve, személyi felelőst viszont nem nevezett meg. A Fidesz a mulasztásokat Székhelyi József akkori igazgató személyével hozta összefüggésbe, s a dokumentum nyilvánosságra hozatalát is kezdeményezte. Az önkormányzat pénzügyi bizottsága mai ülésén a baloldali többség leszavazta az ellenzéki párt ide vonatkozó javaslatait. Ezzel kapcsolatban a Fidesz-frakció közleményt juttatott el a SZEGEDma.hu szerkesztőségéhez.

A

Hüvös László

frakcióvezető által jegyzett nyilatkozat szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban

Székhelyi József

igazgatói ideje alatt sorozatos jogszabálysértések, az intézmény működésével, gazdálkodásával kapcsolatos súlyos problémák adódtak, felelőtlen gazdálkodás folyt. Ezt rögzítette a 2008. június 4-én lezárult revizori vizsgálat 18 darab megállapításban. A vizsgálat „feltűnő és indokolhatatlannak tűnő személyi kifizetések" megállapítást is tett. Főszabályként a revizori jelentésből kiolvasható, hogy a feltárt esetekben Székhelyi József az intézmény kárára (és így Szeged város és az adófizetők kárára) tévedett, legyen szó pénzről, jogszabályról vagy egyéb érdekről. A jól dokumentált ügyek nagyságrendje több tízmillió forint. Székhelyi József még hivatalban levő intézményvezetőként a revizori jelentést elfogadta, és azt aláírásával nyugtázta. "Szegeden az önkormányzat pénzügyi bizottságának ülésén (2008. október 2.)

Póda Jenő

bizottsági alelnök (Fidesz) javaslatára 'A Szegedi Nemzeti Színházban lezárult revizori vizsgálat további részleteinek és körülményeinek megismerése és a vizsgálat eddigi eredményeinek értékelése, valamint a személyi felelősség vizsgálata' ponttal egészítette ki napirendjét. A bizottság a napirendet megtárgyalta, határozatot nem hozott, miután Póda Jenő alelnök mind a négy alábbi határozati javaslatát az MSZP-SZDSZ koalíció többségi szavazással elutasította. A Fidesz elutasított határozati javaslatai a következők voltak: 1. A bizottság indokoltnak tartja a Szegedi Nemzeti Színház ügyében készült revizori jelentés nyilvánosságra hozatalát, ezért javasolja a jegyzőnek, hogy az elengedhetetlenül szükséges személyiségi és versenyjogi adatok törlését követően tegye ezt meg. 2. A bizottság további mélységében kívánja vizsgálni a revizori jelentést, mellyel összefüggésben annak teljes terjedelmű kiosztását kéri, illetve a revizori jelentésben szereplő korábbi elmarasztaló belső ellenőrzési vizsgálatok teljes terjedelmű anyagába azonnali betekintést kér. 3. A bizottság tájékoztatást kér a jegyzőtől, hogy a korábbi belső vizsgálati anyagok és a revizori jelentés nyomán milyen intézkedéseket foganatosított, illetve kezdeményezett-e bármilyen eljárást a személyi felelősség megállapítására. 4. A bizottság több alkalommal fordult határozatában a jegyzőhöz, ezért kéri, hogy a jegyző jogi indoklással írásban is - ne csak a bizottság elnökén keresztül szóban - ismertesse álláspontját" - áll a közleményben. Mivel az MSZP és az SZDSZ által delegált tagok nem támogatták a Fidesz kezdeményezését, a jobboldali frakció úgy véli: a kormánypárti többség szemet akar hunyni a Szegedi Nemzeti Színházban történt pénzügyi visszásságok és jogszabálysértések felett. "Az MSZP-SZDSZ többség érthetetlen és indokolhatatlan bizottsági döntése után a Fidesz szegedi frakciója várja

Botka László

(MSZP) polgármester megszólalását a Székhelyi-ügyben. Kíváncsiak vagyunk, hogy Botka László egyetért-e Székhelyi-ügyet eltussolni akaró párttársaival és szövetségeseivel, vagy hajlandó lépéseket tenni a személyi felelősség megállapítására" - eddig a nyilatkozat. Hüvös László frakcióvezető még kedden azt mondta portálunknak, ha a városvezetés nem kezdeményezi Székhelyi felelősségre vonását, a Fidesz mindenképpen megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.