Bulvár

Csak jövőre születik ítélet a szomszédja halálát okozó balástyai nő ügyében

Csak jövőre születik ítélet a szomszédja halálát okozó balástyai nő ügyében

2008. október 30., csütörtök
Csak jövőre születik ítélet a szomszédja halálát okozó balástyai nő ügyében

Fotó: Gémes Sándor

Csak jövő januárban születik ítélet annak a balástyai nőnek az ügyében, aki a vád szerint tavasszal egy gereblyével és egy faággal úgy megverte szomszédját, hogy az a helyszínen meghalt - erről csütörtökön döntött a Csongrád Megyei Bíróság.

Az 54 éves asszonyt halált okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint a nő március 16-án a cseresznyefát metszette az utcán. Arra járt az erősen ittas, 49 éves helybéli férfi, s egy szóváltást követően kilökte a nő alól a létrát. Az asszony leesett a létráról, feltápászkodott, majd egy gereblyével olyan erővel vágta hátba a férfit, hogy eltört az eszköz nyele. A nő ezt követően felkapott egy levágott faágat, és "Mi van, nem volt még elég?" felkiáltással fejbe ütötte a sértettet. A férfi elesett és beütötte a fejét. A helyszínre érkező mentők egy órán át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A szakértők szerint a férfi halálát a fejet ért tompa ülés és az erős ittasság miatt kialakult alkoholmérgezés együttesen okozta. Az asszony a korábbi tárgyaláson részletesen elmondta a bíróságnak a történteket, de nem vallotta magát bűnösnek. Arra hivatkozott, hogy félelemből ütötte meg a férfit. A szakértői vélemény szerint a vádlott fiatal kora óta paranoid személyiségtorzulásban szenved, emiatt a kisebb sérelmekre, konfliktusokra is eltúlzottan reagál. Korábban paranoia és üldözéses téveszmék miatt kezelték is. Az őt megvizsgáló szakértők szerint hosszabb távon indokolt a pszichiátriai gondozása; a bűncselekmény elkövetésekor felismerő- és belátóképessége közepes mértékben volt korlátozott. A vádlott személyi költségmentességet kért, ügyvédje azonban még nem szerezte be a kérelem elbírálásához szükséges igazolásokat, ezért

Joó Attila

bíró 2009. január 15-re elnapolta a tárgyalást. Az asszony kérte előzetes letartoztatásának megszüntetését is, ám a bíróság ezt elutasította. Az indoklás szerint azért, mert fönnáll a bűnismétlés veszélye, ugyanis a nő ellen már két alkalommal folyt büntetőeljárás indulati jellegű erőszakos cselekmény miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.