Egyetem

Megnyitották a tanévet az SZTE-n

Megnyitották a tanévet az SZTE-n

2008. szeptember 7., vasárnap
Megnyitották a tanévet az SZTE-n

Az informatikai, természettudományos és műszaki képzés infrastruktúrájának javítására, valamint az új klinikai tömb létrehozására, a sürgősségi ellátás fejlesztésére összesen húszmilliárd forintnyi fejlesztési forrásra számít idén a Szegedi Tudományegyetem - közölte Szabó Gábor rektor vasárnap a csongrádi megyeszékhelyen

az egyetem tanévnyitóját követő sajtótájékoztatóján.

Az egyetem 6,4 milliárd forint támogatást nyert a Mérnöki Kar új épületének kialakítására, a természettudományos és informatikai laborok korszerűsítésére, valamint a központi épület rekonstrukciójára, ahol regionális innovációs és szolgáltató központot alakítanak ki - mondta a professzor. Már folyik a 7,7 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó tervek készítése és az engedélyek beszerzése, valamint ezzel párhuzamosan a támogatási pályázat második köre. Ennek sikere esetén a kivitelezési munkálatok 2009 márciusában indulhatnak el - tudatta a rektor. Az SZTE már beadott egy mintegy 13 milliárd forintos pályázatot az új 264 aktív és 34 intenzív ágyas klinikai tömb létrehozására, valamint a sürgősségi ellátás infrastruktúrájának javítására. Erről a pályázatról szeptemberben születhet döntés - mondta

Szabó Gábor.

A rektor a tanév egyik legfontosabb feladatának - a már hagyományos orvosi, fogorvosi és gyógyszerész szakok mellett - új idegen nyelvű képzések elindítását nevezte. Reményei szerint a szegedi egyetemen az EU-bachelor minősítést nyújtó kémia, valamint a környezetkémia, a biológia és a földtudományi szakon indulhatnak hamarosan idegen nyelvű képzések. Ezekre elsősorban az uniós tagországokból várnak hallgatókat, de számítanak a távol-keleti diákok érdeklődésére is - tette hozzá. Hosszú távon a munka teremtheti meg egy ország stabilitását, ezért képessé kell tenni az embereket arra, hogy munkát vállaljanak, ösztönözni kell munkába állásukat, és munkahelyeket kell teremteni - jelentette ki az SZTE évnyitóján részt vevő

Bajnai Gordon

. Az eseményen jelen volt

Paczolay Péter

, az Alkotmánybíróság elnöke, az egyetem professzora is. Magyarország a fejlettségi mutatókat tekintve a 35-45. helyen áll a világban, a tőkevonzó-képességet vizsgálva a hetedik, az uniós források felhasználását nézve pillanatnyilag az első, de a foglalkoztatási adatokat tekintve az utolsó előtti Európában - mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Itt az ideje, hogy Magyarország arra koncentráljon, hogyan változtatja meg a viszonyát a munkához: képessé kell tenni minél több embert, hogy dolgozni tudjon, ösztönözni kell a munkába állást, és munkahelyeket kell teremteni - hangsúlyozta a politikus. Magyarországon ma a történelmünkben páratlan fejlesztési program valósul meg, ennek fő célja, hogy a gazdaság tartósan az unió átlagát meghaladó növekedési pályán haladhasson - fogalmazott Bajnai Gordon. "Ma megint lehetőségünk van, hogy eldöntsük, Magyarország milyen fejlesztési utat választ. A politikai elitnek pedig az a felelősége, képes lesz-e az ország hosszú távú érdekei mentén megépíteni politikáját, vagy ezekkel szemben keresi meg választói bázisát" - mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca vezetője. Az SZTE 6,4 milliárd forintos uniós támogatást nyert el az informatikai, természettudományos és műszaki képzés infrastruktúrájának javítására. A csongrádi megyeszékhely önkormányzata pályázati támogatást nyert a térségi integrált szakképző központ fejlesztésére, a város tömegközlekedésének korszerűsítésére, turisztikai beruházásokra - sorolta a miniszter. A tanévnyitón az egyetem legrangosabb elismerésével, a Pro Universitate díjjal tüntették ki a Mérnöki Kar két hallgatóját,

Vajda Attilát

, aki a pekingi olimpián a magyar csapat első aranyérmét nyerte kenu 1000 méteren és

Janics Natasát

, aki

Kovács Katalinnal

párban arany, a kajak női négyes tagjaként pedig ezüstérmet szerzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.