Lyukak a költségvetésben – Székhelyire mutogat a Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor





A Szegedi Nemzeti Színház gazdálkodásával kapcsolatos revizori jelentés volt a témája a Fidesz-frakció keddi sajtótájékoztatójának. Mint ismert, a közgyűlés múlt pénteken 47 millió forintot szavazott meg a teátrumnak szerkezetátalakításra. Póda Jenő, a pénzügyi bizottság alelnöke azt mondta: éppen egy ekkora összeget csoportosítottak át korábban őszről tavaszra az intézmény költségvetésében, ám a pénz el is fogyott, s most a lyukakat kell tömködni. Ez az eljárás a politikus szerint végigkövette az előző direktor, Székhelyi József szegedi működését, amit egy nemrégiben elkészült revizori jelentés is alátámaszt.

Az önkormányzat pénzügyi bizottsága 2008 tavaszán javasolta a jegyzőnek, hogy indítson átfogó vizsgálatot a Szegedi Nemzeti Színház pénzügyeit illetően – mondta el Póda Jenő, a testület fideszes alelnöke és Hüvös László, a párt frakcióvezetője (középső fotónkon jobbra, illetve balra. Hozzátették: mindezt az indokolta, hogy a „politikai kinevezett” Székhelyi József (a felső képen balra) 2006-ban és 2007-ben is mintegy „előleget” (45, illetve 50 millió forintot) kért tavasszal szakmai indokokra hivatkozva, aztán ősszel pótköltségvetést kellett készíteni. Idén 47 millió forintos igénnyel jelentkezett az akkori igazgató.

A jegyző által elrendelt vizsgálat június 4-én zárult, s szúrópróbaszerűen a 2007. január 1. és a 2008. március 15. közötti időszakot tekintette át, ahol rengeteg szabálytalanságot talált az elszámolási rend, a pénzügyi fegyelem, illetve bizonyos munkaügyi kérdések területén – konkrét személyi felelőst azonban nem nevezett meg. Póda Jenő már a pénteki közgyűlésen is élesen támadta a korábbi direktort, mondván, az ilyen jellegű hanyagságok és szabálysértések esetében elkerülhetetlen a vezető, az igazgató felelőssége, különösen egy olyan intézmény vonatkozásában, mint egy nemzeti színház. Botka László polgármester és Solymos László alpolgármester akkor védelmükbe vették Székhelyit.

Az ellenzéki politikusok szerint ez azt jelenti: az önkormányzat a szőnyeg alá akarja söpörni az ügyet, s inkább most is átutal 47 millió forintot az adófizetők pénzéből a vezetetlenségből származó fakadó korábbi gondok terhe alatt nyögő, július 1-jétől Gyüdi Sándor (a felső képen jobbra) által megörökölt teátrumnak.

Szabálytalanságokról a jegyzői dohányzóasztalnál

Póda a mai tájékoztatón felszólította a városvezetést, a személyes adatok és a versenyjoggal vagy más gazdasági érdekekkel kapcsolatos információk kitakarása után hozza nyilvánosságra a jelentést, mely nem a már ismert problémákat, Székhelyi megosztó személyiségét, elhibázott műsorpolitikáját, rendezői sikertelenségét, másokat sértő politikai szerepvállalását, az operatagozat elsorvasztását feszegeti, hanem egyértelműen a jogszabályok betartását és a pénzügyi gazdálkodást érintő hiányosságokról rántja le a leplet. A fideszes politikus szerint nonszensz, hogy az eljárást kezdeményező bizottság elnökeként is csak a jegyző dohányzóasztala mellett tekinthetett bele most szeptemberben a 60 oldalas szövegbe, s másolatot sem készíthetett róla…

A szövegben olyan súlyos megállapítások szerepelnek, minthogy „jellemző az államháztartásról szóló 1992. évi törvény sorozatos megszegése” vagy „az intézményben tervszerű gazdálkodás nem valósult meg”, illetve „feltűnő és indokolhatatlannak tűnő személyi kifizetések” történtek, mindemellett ezeket a problémákat a belső ellenőrzés évről évre jelezte, csak a vezetés nem törődött velük.

Pro Urbe díjas felelőtlenség

Póda Jenő szerint a revizori jelentésből – melyet Székhelyi még hivatalban lévő intézményvezetőként aláírásával nyugtázott – kiderül, hogy a korábbi igazgató a feltárt esetekben az intézmény kárára tévedett. Egyértelműen kiderült, hogy az évenkénti az évenkénti túlköltekezés nem a színházi szakma speciális viszonyai (őszi-tavaszi évad kontra naptári költségvetési év), hanem személyi alkalmatlanság, az eltűrt felelőtlenség és a pénzek elszámolás, nyakló nélküli, nagyvonalú „kezelése” miatt következett be.

A pénzügyi bizottság alelnöke azt mondta: érthetetlen, hogy a városvezetés nem csupán évekig szemet hunyt a sorozatos, súlyos és ismétlődő pénzügyi és szervezeti anomáliák felett, hanem ki is tüntette az alkalmatlan és felelőtlen vezetőt. Székhelyi 2008. május 23-án kapott Pro Urbe díjat, a laudációban Botka László imigyen fogalmazott: „Sikerült megteremtenie a stabil gazdálkodást, mégpedig úgy, hogy ez nem ment a magas művészi színvonal rovására. Virágzik az operajátszás …”

A Fidesz most azt várja, hogy a revizori jelentésből megállapított vagyoni hátrányt okozó, éveken át folyó jogszabálysértések kapcsán a jegyző tesz-e javaslatot személyi felelősség megállapítására.

A SZEGEDma.hu megkérdezte Hüvös Lászlót, mit terveznek abban az esetben, ha a jegyző ugyanarra az eredményre jut, mint a revizorok, azaz hogy a szabálytalanságoknak és hiányosságoknak nem egy személyben Székhelyi József a gazdája. A frakcióvezető azt felelte: ebben az esetben levonják a következtetéseket, s megteszik a szükséges jogi lépéseket. Hozzátette: a gazdálkodási nehézségekkel kapcsolatban Székhelyinek semmiképpen sem etikus visszafelé mutogatnia, hiszen az ő hivatali idejében vált el az időjárás miatt mindig nehezebben tervezhető szabadtéri játékok a kőszínháztól…

A korábbi igazgató egyébként a helyi napilap internetes oldalán olvasói levélben válaszolt a felvetésekre, s a hiányt az alulfinanszírozottsággal, az üzemiköltség-növekménnyel, valamint a folyamatosan színvonalas működés (így José Cura vendégjátéka) költségességével magyarázta.

Default thumbnail
Előző sztori

Kétszáz éves a Faust - konferencia és kiállítás

Következő sztori

Röplabda: HPQ-bravúr a Dunaferr ellen - galéria!

Legutóbbi hasonló cikkek