Bulvár

Félidejénél a versíróverseny

Félidejénél a versíróverseny

2008. augusztus 26., kedd
Félidejénél a versíróverseny

Félidejéhez érkezett az egyik gyógyszeripari cég által meghirdetett versíróverseny turnésorozata; az augusztus 1-jén indult országjárás Győr és Debrecen után kedden Szegeden várta a tollforgatókat.

A verseny ötletéről

Vernik Imre

producer az MTI-nek elmondta: úgy gondolták, hogy a reklámkampányok helyett inkább olyan kezdeményezésbe fognak, amely az egész országot megmozgathatja, ha nem is testben, de szellemben mindenképp. És hogy mennyire is mozdult meg az ország, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az indulásnál remélt ötszáz vers helyett már most három és fél ezer benevezett műnél járnak. A hárommillió forint összdíjazású megmérettetés győzteseit a zsűri tagjai -

Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, Péterfy Bori, Turczi István

és

Bogáthy Judit

- választják ki. Az első tíz versből miniprogram készül, rövidfilmformában, neves színészek előadásában. A legjobb versekből készült kisfilmeket pedig az egyik kereskedelmi csatorna mutatja majd be. A zsűri döntését, avagy a legjobb 30 verset 2009. elején teszik közzé a szervezők a

www.versiroverseny.hu

oldalon. A legjobb 10 versre a közönség szintén jövőre szavazhat majd. Nevezni lehet az interneten, a már említett weboldalon, vagy levélben az 1282 Budapest, Pf. 24 címre, illetve személyesen a népszerűsítő turnék helyszínein - árulta el a producer. Vernik Imre a nevezőkről összesített adatokat még nem tudott elárulni, de a tapasztalatok alapján elmondta, hogy a fiatal költőktől az idősebbekig mindenki képviselteti magát a mezőnyben. Sőt nem ritka, hogy egész családok jelennek meg, és mindenki nevez egy papírra vetett gondolatával. A turné szeptember 4-én Pécsett folyatódik, majd szeptember 13-án zárul, nevezni az interneten azonban egészen november 14-ig lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.