Írjon nekünk

Közélet

Kaszás-emléknap demonstrációval – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

A Videoton is a szegediek mellett. Mi lesz a pályákkal?

Fotók: Gémes Sándor

Az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom és a Videoton Baráti Kör közös rendezvényen emlékezett meg a fiatalon elhunyt Kaszás Gáborról, a szegedi labdarúgás újkori történelmének legsikeresebb edzőjéről. A Kaszás-csapat idén ünnepelte 25 éves évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a székesfehérvári szurkolók petíciót nyújtottak át Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának, és támogatásukról biztosították a szegedieket, hiszen szeretett sportáguk végveszélybe került.

Az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom akkor alakult, amikor híre ment, hogy a szegedi vezetés el szeretné adni a városi stadiont, s az érte kapott pénzt nem áll szándékában a labdarúgásra áldozni, s az ügylet kapcsán veszélybe kerül egy másik focipálya. Időközben egy hároméves terv is bedőlt, melynek célja a kiemelt városi csapat, a Tisza Volán SC néven szereplő gárda második ligába juttatása volt. Az ügy pikantériája, hogy az érintett klubot működtető gazdasági társaságban többségi tulajdont szerzett a Szeviép cégcsoport, mely a diósgyőri stadionépítés reményében a borsodi futballklubnál is megvásárolta a többségi tulajdonrészt. Néhány hónap alatt a Szeviép átvezényelte Miskolcra az edzőt és hat játékosát, a szegedi klub elnökét pedig kinevezte az első osztályú Diósgyör ügyvezetőjévé, majd elkezdett tárgyalni a Szeol-pálya megszerzéséről, ami csak része egy komoly, városi ingatlanokat megmozgató panamagyanús ügyletnek.

Cserebere fogadom…

A tervek szerint miután az építőipari cég megszerezte a városi stadiont – közel 700 millió forintért –, azt a SZVSE egyesületnek adná 230 millió kíséretében. Így – az Etelka sori felújításokat is beleértve – a cég megkapná a SZVSE kiváló fekvésű ingatlanját egymilliárd forintért, ez a sportcélú felhasználás korlátozását közgyűlésileg feloldva akár a kétszereséért is értékesíthető lesz. Az üggyel kapcsolatban lentebb látható egy videó, melyen 2007. június 5-én, a SZVSE sportegyesületnek közgyűlésén Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester (Szeged város képviseletében, mint eladó) és Pistrui László , a Szeviép Zrt. egyik tulajdonosa (mint vevő) beszél az Etelka sori stadion eladásáról, holott az ingatlan értékesítésére kiírt pályázat csak fél évvel később látott napvilágot, 2007. december 14-én.

Nézze meg a kapcsolódó videót!

Amibe sikk belerúgni

A vasárnapi demonstráció eredeti programja szerint az emléknap a Videoton Baráti Kör és az Ultras Szeged szurkolói csoport közötti rövid, kispályás focimeccsel – a Kaszás testvérek, Péter és Krisztián vezényletével – kezdődött volna, de a szervezők erre nem kaptak engedélyt. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Mózes Ervin jegyző véleményezte az eseményt, és nem járult hozzá, hogy a Széchenyi téren labda pattogjon. Információnk szerint egy ilyen akció már területfoglalási-engedély köteles; a köztisztviselő üzent a főszervezőnek, hogy szívesen ad további felvilágosítást az ügyben. A jelenlévők ezt is jelképes helyzetként értékelték, s egy transzparensen hangot is adtak véleményüknek: Szeged – Videoton meccs / Városvezetők miatt elmaradt.
A szónokok közül először Nógrádi Tibor , az – egyesületté alakulás küszöbén álló – Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Batki József törzsszurkoló idézte föl Kaszás Gábor szegedi pályájának fontos pillanatait, s a transzparensre pillantva azt mondta, szeretné, ha nem válna a foci tiltott játékká a városban, és nem épülnének áruházak a futballpályák kárára. Horváth Győző , a Videoton Baráti Kör elnöke felidézte, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt ugyan olyan nehéz helyzetbe került Székesfehérvár labdarúgása, mint amilyenbe most Szegedé. Ott is a szurkolók ragadták a kezükbe a kezdeményezést, ahogyan most a Tisza-parton.
Ők már túl vannak a nehezén, pedig volt olyan frakció a fehérvári torony alatt is, mely nem akarta a focit. Azért jöttek el Szegedre, hogy személyesen is demonstrálják, egy civil kezdeményezés igenis képes megmenteni szeretett értékeit, legyen az akár a futball, amibe manapság már sikk belerúgni. A baráti kör elnöke felolvasta a petíciót, amit Szeged város vezetésének szerettek volna átadni. Bár a meghívott polgármester, Botka László nem jelent meg, azonban Kalmár Ferencnek , a városüzemeltetési bizottság KDNP-s elnökének mégis sikerült átadni a levelet. A szervezők ezután ajándékokat nyújtottak át a Kaszás fivéreknek, majd a jelenlévők végigvonultak a Kárász utcán, zászlókat lengetve, szurkolói dalokat énekelve.

Két félidő a SZVSE-pályán

Fél öt előtt a SZVSE-stadionban mérkőzött meg a fehérvári és szegedi szurkolókból álló két csapat. A mérkőzésen a vendéglátó szegediek 4–3 arányban győztek. A hazaiaknál pályára lépett és gólt is szerzett Kaszás Péter, a sikeredző fia, míg a lelátón a Kaszás-csapat egykori válogatott középpályása, Kutasi László (képünkön a Kaszás testvérekkel) is szurkolt. A meccs után pörkölt és sör fogadta a kifáradt játékosokat és kísérőiket.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Szeged – Videoton 4-3

150 néző, vezette: Balog .
Szeged: BurzonKeresztúri, Hüvös, Dr. Havas, Csillag, Halász, Dobó, Pancsó, Majoros, Kaszás, Tóth.
Csere: Bíró, Bardon.
Videoton: WéningerKupeczik, Nagy V., Kis, Vid, Nyerges, Németh, Orosz, Podt, Szenner, Szili.
Csere: Nyerges II., Varga, Szeles.
Gólszerzők: Kaszás, Dancsó, Hüvös 2, ill. Szenner 2, Orosz .

Kommentek

Hírzóna

Orwell megjósolta a Facebook-világot is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Apáti Bence cikke.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a csengelei konyhát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pályázati forrásból több mint 13 millió forintot fordítanak a berendezés modernizálására.

Tovább olvasom

Hírzóna

Grezsa István polgármesterjelölt békét és fejlődést kínál Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hamarosan kezdetét veszi az aláírásgyűjtés.

Tovább olvasom

Aktuál