Bulvár

Szamurájkarddal, vascsővel estek egymásnak a szegedi kidobók, éveket kaptak érte

Szamurájkarddal, vascsővel estek egymásnak a szegedi kidobók, éveket kaptak érte

2008. május 28., szerda
Szamurájkarddal, vascsővel estek egymásnak a szegedi kidobók, éveket kaptak érte

Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla szerdán abban az ügyben, amelyben életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt ítéltek el első fokon három férfit, egyik ismerősüket pedig felmentették a halált okozó testi sértés miatt emelt vád alól.

A vádirat szerint a négy férfi baráti kapcsolatban volt egymással, valamennyien részt vettek Szeged éjszakai életében, különböző szórakozó helyeken rendezői feladatot láttak el. 2006. június 21-én éjszaka az elsőrendű vádlott együtt szórakozott

P. Attila

sértettel Szeged egyik bárjában. A férfi azonban sértegetni kezdett egy vendéget, így a bár üzemeltetője éjfél után felhívta az ott alkalomszerűen őrző-védő feladatokat ellátó

D. Lajost

, aki távozásra szólította fel a férfit, majd szóváltást követően megütötte. A dulakodás során a kidobó egy nem azonosítható eszközzel, amit a kocsija csomagtartójából vett elő, az utcán is megütötte a sértettet és az elsőrendű vádlottat. Ezt követően ők távoztak a helyszínről. Később a kidobó értesítette a másodrendű vádlottat, akivel a páros után eredtek, és újra megverték őket. Az elsőrendű vádlott hazatérése után úgy döntött, éjszaka újra találkozik ismerőseivel, hogy visszatérjenek a nézeteltérésükre, de oda már ő is felkészülten indult, kardot és egy vascsövet is magával vitt, hogy meg tudja védeni magát. Így tett D. Lajos és a másodrendű vádlott is, akik időközben telefonon felhívták a harmad- és negyedrendű vádlottakat. Ők a találkozóra szamurájkarddal, fa asztallábbal, fémből készült baseballütővel és gázpisztollyal érkeztek. Amikor a felek összetalálkoztak, a vita után ismét dulakodás alakult ki. Az elsőrendű vádlottra a másodrendű a gázpisztollyal rálőtt, majd üldözni kezdték. Ő menekülés közben a kezében levő vascsővel eltalálta D. Lajos állkapcsát, aki az ütés következtében hanyatt esett, és fejét a betonozott földbe verte. Idővel befejeződött az üldözés, a menekülő férfi elhagyta a helyszínt, az ott maradottak pedig, miután hívták a rendőrséget és a mentőket, fegyvereiket a közeli kukába dobták. A kiérkező rendőröknek azt mondták, roma származású személyek támadtak rájuk. D. Lajos 2006. július 5-én meghalt a kórházban. Halála koponyatörés, agyzúzódás miatt állt be. Az elsőrendű vádlott a verekedés során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Őt az első fokon eljáró bíróság felmentette a halált okozó testi sértés miatt emelt vád alól, miután bebizonyosodott, hogy az ütéskor a szándéka kizárólag az őt üldöző távoltartására irányult. A táblabíróság a másodrendű vádlott,

F. Rudolf

életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként értékelt cselekményénél a társtettességben elkövetettkénti minősítést mellőzte, a könnyű testi sértés vétségeként minősített cselekményét pedig társtettességben elkövetettnek minősítette. A férfi első fokon 3 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, és négy évre eltiltották a közügyektől. A harmadrendű vádlott F. László Roland cselekményét bűnsegédként elkövetettnek minősítették, és a vele szemben kiszabott börtön tartamát 3 év 6 hónapról, 2 év 8 hónapra enyhítették, és fenntartották a 4 év közügyektől eltiltást. A negyedrendű vádlott

D. Mátyás József

cselekményénél a társtettességben elkövetettkénti megjelölést mellőzte a másodfokon eljáró bíróság. Őt első fokon bűnsegédként 2 év 8 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.