Szeged

Az egyház építi Szegedet, de Botka Lászlóéknak ez nagyon nem tetszik

Az egyház építi Szegedet, de Botka Lászlóéknak ez nagyon nem tetszik

Mivel az önkormányzat nem a fejlődés pártján áll, ezért az egyháznak kellett átvennie a fejlesztések kezdeményezését és kivitelezését

Kibédi Péter
2024. január 26., péntek
Az egyház építi Szegedet, de Botka Lászlóéknak ez nagyon nem tetszik

Kár lenne tagadni, Szeged fejlődik, és szépül. A városban az elmúlt években rengeteg beruházás készült el, ezek egytől egyig a szegediek éltét könnyítik még és a város színvonalát emelik. Ami még közös bennük: az önkormányzatnak vajmi kevés köze van mindehhez.

Ez az elhagyatott terület kapna teljesen új arcot, még a zöldterület is megújul

 

A város helyett az egyház fejleszt

A városban jelenleg is több olyan épületrekonstrukció folyik, amelynek a Szeged-Csanádi Egyházmegye a beruházója. A Tóth Péter-ház hosszú évtizedek óta volt szégyenfoltja a belváros közepének, ezt is az egyház tette rendbe és a hosszú évek óta funkció nélkül álló épület megtelik élettel, a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium költözik oda rövidesen.

A felújítás után a belváros egyik legszebb épülete lesz a Tóth Péter-ház

 

A korábbi Napfény kemping területén a város utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb ingatlanberuházását hajtja végre. 

Bár mindent megtesz a helyi baloldal, hogy a közvéleményben azt a hitet tartsa fent, hogy csak egy stadion épült oda, a Szent Gellért Fórum annál sokkal több. 

A közkedvelt szabadidő és sportközpont több száz fiatal mindennapjaink kedvelt színhelye, a második ütemben épült szálloda pedig a város turisztikai életében tölthet be jelentős szerepet. Ráadásul egy, Szegedhez méltó többfunkciós stadion is épült.

 

Fejlesztésért támadás jár

Mivel az önkormányzat nem a fejlődés pártján áll, ezért az egyháznak kellett átvennie a fejlesztések kezdeményezését és kivitelezését. Miután 

egy-egy projekt transzparensen mutatja a városvezetés teszetosza hozzáállását, 

ezért ezeket a beruházásokat, vele együtt az egyházmegyét és Kiss-Rigó László püspököt rendszeres támadások érik. Nincs ez másképp a tervezett iskolaberuházással sem.

Az iskola megépítése csak javítana a jelenleg elhanyagolt terület kinézetén

 

A püspökség évekkel ezelőtt a Szent Gellért Fórum melletti gazos, funkció nélküli területre egy tizenkét osztálynak otthont adó iskolaépületet álmodott, amely funkcionálisan is kapcsolódna a korábbi beruházáshoz, egyszersmind erősítve az egyház által kialakított többfunkciós központ szerepét. Bár, mint kiderült, a tervek nem frissek, az utóbbi hetekben a szegedi városvezetés a baloldali pártokkal karöltve országos szintre emelte az ügyet és egy kamu, zöld problémát kreálva hergeli a szegedi polgárokat. 

Adathalmazzal próbálnak zöld színt keverni

A baloldal az utóbbi hetekben tucatnyi szakembert és adatot vonultatott fel, hogy hatékonyan hergelhessen az egyházi iskola ellen. Szélirányok, tonnában mért por, árvízvédelem és megannyi remekül hangzó, de az átlagnak érthetetlen, ugyanakkor a közvélemény hergelésére alkalmas adat látott napvilágot. Szép lassan ezek többségéről kiderült, hogy vagy eltúlzók, vagy törvényileg lehetetlen kivitelezést feltételeznek. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen beruházáshoz törvényileg előírt hatástanulmányokat kell elvégezni, amink többségét éppen a környezetvédelem miatt írják elő. Már csak ezért is óriási kamu, ami mögé a helyi baloldal bújik.

 

Elfedni a valóságot

Mindennek a hátterében az áll, hogy a városvezetésnek rövidesen be kell számolni arról, hogy milyen fejlesztéseket hoztak tető alá az elmúlt, öt éves ciklusban. 

A látványosan eladott, de hibáktól hemzsegő útfelújítások, a szintén több hibával átadott parkosításokon kívül semmit nem tudnak felmutatni Botka Lászlóék. 

Az uszoda, a sportcsarnok, a jelentős épületfelújítások egytől-egyig állami, egyetemi és egyházi forrásból valósultak meg.

Tehát ne tévesszen meg senkit, nem egy zöld ügyről van szó, pusztán baloldal a megszokott formában cselekszik egy választáshoz közeledve.



 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.