Bulvár

Ma van a magyar dal napja

Ma van a magyar dal napja

2015. szeptember 13., vasárnap
Ma van a magyar dal napja
mikrofon_zene_koncert

Ma van a magyar dal napja: kilenc vidéki településen és a főváros négy helyszínén rendeznek koncerteket, immár nyolcadik alkalommal. Idén először nincs központi irányítás, mivel megszűnt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.

A magyar dal idei fővárosa Bük, amely a pénteken kezdődött hétvégére a szintén Vas megyei Szombathellyel (a 2012-es fővárossal), valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirával közösen szervezte meg programját. Az Összefogás a magyar dalért című rendezvény helyszínei között külön buszjárat közlekedik. Szombathelyen pénteken és szombaton voltak koncertek. Az ünnepi megnyitó ma 10 órakor lesz a Büki Művelődési és Sportközpontban, ahol

Presser Gábor

, a rendezvénysorozat megálmodója, valamint

Németh Sándor

polgármester is köszöntőt mond. A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum parkolójában a nap folyamán fellép például az Express, a Bin Jip, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y és lesz Zenevonat LGT-dalokkal,

Somló Tamás

,

Karácsony János

,

Solti János

,

Heincz Gábor Biga

és az Abrakazabra zenekar közreműködésével. Zsirán a Fogyatékosok Otthonában a 13 óra 30 perctől 22 óráig tartó műsorban látható és hallható mások mellett

Delhusa Gjon

, a Fiesta, az Art Líra Zenekar, a Cirákulum együttes és

Dudás András

harmonikaművész. Martonvásáron másodszor rendezik meg a magyar népdal napját, a programok csütörtöktől zajlanak. Vasárnap lesz dalárdatalálkozó, koncertet ad mások mellett

Kacsó Hanga

, a Csík Zenekar és Presser Gábor, fellép a Fitos Dezső Társulat és Rendhagyó Prímástalálkozót is rendeznek. A fővárosban a JazzDal színpad idén a Budapest Jazz Clubban lesz, koncertet ad a Halper Experiment és

Pocsai Kriszta

, az

Emilióval

és

Rontó Kittyvel

felálló Finucci Bros, a

Szőke Nikolettával

és

Szakonyi Milánnal

zenélő Balázs Elemér Group, a Studio 11

Malek Andreával

és

Éliás Gyula Jr.-ral

, illetve a hondurasi énekessel,

Mario Ochoával

kiegészülő Révész Richárd Latin Trio. Az óbudai Kobuci Kertben délelőtt a gyerekeknek a Kolompos együttes zenél, délután és este

Ágoston Béla

és a Gauditórium, a Tárkány Művek, a Dresch Quartet,

Ferenczi György

és a Rackajam, a Besh o droM, a Kerekes Band, valamint a Parno Graszt lép színpadra. A Budavári Művelődési Házban, a Rockparton

Török Ádám

és a Mini lesz a főszereplő, de játszik a Blues Rádió Budapest és a Capriccio is. Az Artisjus Színháztermében este magyar klasszikus zeneszerzők dalai szólnak. Lesznek koncertek Hévízen (Tankcsapda-koncerttel), Egerben a városi könyvtárban (fellép a Colorado Maffia, Turpi és barátai Cseh Tamás-dalokat is játszanak), Székesfehérvárott és Nagyatádon pedig helyi fellépőkkel. A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják és országos rendezvénnyé vált az esemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.