Bulvár

Esemény előtti is lehet az esemény utáni tabletta – egyedülálló kísérlet Szegeden

Esemény előtti is lehet az esemény utáni tabletta – egyedülálló kísérlet Szegeden

2012. augusztus 17., péntek
Esemény előtti is lehet az esemény utáni tabletta – egyedülálló kísérlet Szegeden

Európából csak a szegedi női klinika vesz részt a projektben

Egyedüli európai klinikaként a szegedi vesz részt abban nemzetközi kísérletben, mely azt kutatja, hogy a patikai forgalomban lévő esemény utáni fogamzásgátló tablettának az aktus előtti bevétele növeli-e annak hatékonyságát. A klinika a kísérlethez toboroz résztvevőket.

A szegedi női klinika 1972 óta működik együtt az Egészségügyi Világszervezettel, most is ennek keretében zajlik a szexuális együttlét során a fogamzásgátlás hatékonyságát vizsgáló projekt, melyben az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyedüli európai központként vesz részt másik 4 ország mellett: ezek Szingapúr, Thaiföld, Brazília és Tunézia.

Bitó Tamás

egyetemi adjunktustól megtudtuk, hogy a vizsgálat a patikai forgalomban lévő, Magyarországon is kapható, hatóságok által engedélyezett fogamzásgátló tablettával történik, amely csak progeszteron származékot tartalmaz. Tulajdonképpen azt vizsgálják, hogy ha nem utólag, egy sikertelen védekezés, vagy egy előre nem tervezett aktus után veszi be a sürgősségi fogamzásgátló tablettát az illető hölgy, hanem már előre, akkor elméleti megfontolás alapján várhatóan nagyobb védettséget jelent ez egy nem kívánt terhességgel szemben.

Nem kell naponta szedni, mégis hatékony

Száz százalékos védekezés nincs, még maga a műtéti meddővé tétel sem az, tehát terhesség előfordulhat. Ha nem utólag veszik be – 72 órán belül egy sikertelen védekezés után –, hanem előre a tablettát, nagyobb védettséget jelent azon megfontolás alapján, hogy a progeszteron a méhnyakban lévő nyákdugót megváltoztatja, átjárhatatlanná teszi mind a baktériumok, mind a spermiumok számára, s ezzel védi az esetlegesen majdan kialakuló terhességet. Ha már az aktus előtt pár órával megtörténik a bevétel, maximum 24 óra után újabb szexuális együttlét esetén azt meg kell ismételni, mert a tabletta védőhatása 24 órán belül érvényesül. A kísérletben részt vevő orvosok, szakemberek arra számítanak, hogy a progeszteronszármazék ezen hatását ki tudják használni, s ezáltal még kisebb lesz a teherbeesési arány az így alkalmazott védekezés mellett, ami gyakorlatilag megközelíti vagy eléri ugyanazt az arányt, mintha valaki kombinált fogamzásgátló tablettát szedne napi rendszerességgel.

Önkéntesek jelentkezését várják

Telefonon tartják a kapcsolatot minden pácienssel, térítésmentesen biztosítják számukra a terhességi tesztcsíkot is. A szükséges esetleges vizsgálatokat soron kívül biztosítják a jelentkezőknek, nem kell várakozniuk az ambulancián. Kapcsolatot

Tóth Márta

védőnővel lehet fölvenni az 545-524-es telefonszámon. Gyakran üzenetrögzítő jelentkezik, de minden érdeklődőt, aki részt szeretne venni a vizsgálatban és megadja a telefonszámát, visszahívnak. Rövid kérdőív kitöltése után, ha az életkor és a betegségek szempontjából is megfelel a jelentkező a programban való részvételre, bekapcsolódhat a nemzetközi projektbe.

„Biztonságos védekezés az esemény utáni tabletta, plusz hatékonyságot jelent, ezt igyekszünk kihasználni és ehhez mérjük fel, mekkora hatékonyságnövelést jelent, ha nem utólag veszik be, hanem már előre" – foglalta össze egy mondatban a lényeget Bitó Tamás. Az Egészségügyi Világszervezet összegzést készít az 5 országban folyó eredményekről, ebből tudományos publikáció születik, s az eredményeket nyilván a mindennapi orvosi gyakorlatban is alkalmazni fogják.

Akik kipróbálták, nagyon elégedettek

Sikerült megszólaltatnunk a vizsgálatban részt vevő két hölgyet is. Nevüket nem árulták el, viszont rendkívül készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Mind a ketten rendkívül elégedettek a tablettával, mindenkinek csak ajánlani tudják. Nagyon jónak tartják, hogy csak akkor kell bevenni, ha éppen szükséges azon a napon. A második hölgynek még a közérzete is javult, helyreállt a ciklusa, sőt megszűnt a korábbi rendszeres fejfájása is. A tabletta előnye, hogy nem kell minden nap bevenni a hormonkészítményt. Azoknak a nőtársaknak ajánlják, akiknek például külföldön dolgozik a férje és nem találkoznak sűrűn. Amikor egy nő elkezd szedni fogamzásgátló tablettát, számítani kell a mellékhatásokra, ennek a tablettának viszont szerintük nincs mellékhatása. Ha kedvezőbb lenne az ára, mindenkinek ezt javasolnák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.