Bulvár

Határjel rongálása miatt indult eljárás Csongrád megyében

Határjel rongálása miatt indult eljárás Csongrád megyében

2009. szeptember 14., hétfő
Határjel rongálása miatt indult eljárás Csongrád megyében

Határjel rongálása miatt rendelt el nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a hármas határnál található határköveket ugyanis a hétvégén megrongálták - közölte a megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: vasárnap a román határőrizeti szervek jelezték, hogy a hármas határnál található határkövet megrongálták és arról két ország - Románia és Szerbia - címerét eltávolították. A rendőrség vasárnap délután több tanút kihallgatott, illetve a helyszín mellett további kutatásra került sor, ami érintette a közeli panziót is. A panzióban a rendőrség megérkezésekor rendezvény nem volt - hangsúlyozta a szóvivő. Mint hozzátette, az adatgyűjtést követően a nyomozó hatóság vasárnap késő este gyanúsítottként vont felelősségre egy férfit, akit az előírások szerint rabosított. A több tanú és a gyanúsított együttműködő volt, így hétfőn a panzió tavában megtalálták a határkőről eltávolított címereket. A büntetőeljárás a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett megkezdődött - tette hozzá a sajtószóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.