Sport

Kiss Csaba: én valójában így terveztem az egész karrieremet, hogy majd itt fejezhessem be

Kiss Csaba: én valójában így terveztem az egész karrieremet, hogy majd itt fejezhessem be

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2023. október 15., vasárnap
Kiss Csaba: én valójában így terveztem az egész karrieremet, hogy majd itt fejezhessem be

Kiss Csaba Szegeden született, itt ért vízilabdához először, a Szegedi Vízilabda Egyletben kezdte pályafutását, a Tisza-parton ért profi játékossá és vonult is vissza végül, Szegeden vállalta első edzői munkáját a felnőttek között. Röviden: Kiss Csaba ízig vérig szegedi volt világ életében.

A legendás bal kéz akcióban.

-Ennek hallatán az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes vízilabdázót is egy különleges érzés fogja el, és sokat jelent a számára mindez.

-Megnyugtató hallani így ezt az egészet valóban, hiszen én egészen pici koromtól kezdve a szegedi egyesületben nevelkedtem. Valóban ez így nagyon szépen hangzik. Amikor én bejövök ebbe az uszodába a felnőtt edzések előtt, és még gyerekeket látok a medencében, hiszen még akkor az utánpótlás edzések mennek, akkor ez mindig eszembe jut, hogy valójában ebből a pozícióból indultam én is, mint a mostani gyerekek.

-Amikor te gyerekként először a medencébe ugrottál, akkor milyen pályát képzeltél magad elé?

-Nagyon-nagyon fiatalon még nem, egészen pici gyerekként, akkor még csak élveztem azt, hogy járhatok egy edzésre, ahol ki lehet engedni egy picit a gőzt, ahol azokkal vagyok, akikkel egyébként is szeretek lenni, jól érzem magam, van labda, ami azért nekem akkor egy lételemem volt mindenféle formában.

Az SZVE új otthona a Tiszavirág Sportuszoda, amely tavaly a vizes világbajnokságnak is helyszíneként szolgált, illetve a régi Városi Sportuszoda Újszegeden. Minkét medence rendkívüli fontossággal bír Kiss Csaba életében.

-Évekkel később a nyilvánvaló tehetsége, és hogy "ritkaságszámba menő balkezességgel áldotta meg a sors" - ahogy fogalmazott - elgondolkodtatta, hogy számára sokat rejt ez a sport, messzire eljuthat.

-Amikor már eljutottam 12-14 éves korig, akkor tudatosult bennem, hogy ebből valami egészen komolyabb is kisülhet, nem pedig csak az, hogy űzök egy sportot, aztán amikor kedvem van, akkor majd abbahagyom, hanem akkor már egyértelmű volt, hogy addig csinálom, ameddig nem érek el valami olyan eredményt, amire én is azt mondom, hogy na, ez mind valami. Úgyhogy elég hamar kitűztem magam elé a válogatottságot, és hát Kemény Dénestől meg is jött a behívó '97-ben, tehát 19 éves koromban, és elég sokáig, 10 évig sikerült utána a válogatottban megragadnom.

"Mind a szegedi, mind a válogatottbéli bemutatkozásomra úgy emlékszem, mintha múlt héten lett volna."

-Az első osztályú bemutatkozásom az még '97-ben volt Pozsgai Zsoltnál, egy idegenbeli szentes-mérkőzésen a régi Szentesi Uszodában, csak néhány percet kaptam, de hát az nekem maga volt akkor a csoda. Alig több, mint 15 és fél éves lehettem, ha jól emlékszem. Utána pedig a válogatott bemutatkozás is egy csoda volt nekem, amikor Sopronban egy tornán, azt hiszem, a kazahok ellen bemutatkozhattam.

-Mennyire volt anno nehéz döntés itt hagyni Szegedet?

-Borzasztóan nehéz volt. Nyilván én borzasztóan lokálpatrióta vagyok, tehát én foggal-körömmel ragaszkodom a városhoz, de ott abban a pillanatban azt éreztem, hogy egy olyan lehetőséget dob elém az élet, amit dőreség lett volna nem elfogadni.Érettnek éreztem már magam 20 évesen arra, hogy belevágjak egyedül egy budapesti kalandban, úgyhogy bátran hoztam meg ezt a döntést, és hát nem is bántam meg természetesen, mert azért onnan elég szépen kinyílt nekem a világ, hiszen onnan sikerült utána külföldre is igazolnom.

Fotó: fradi.hu

Sosem szakadt meg igazán a kapcsolata Szegeddel, még az eligazolása után sem.

-Nagyon sok időt töltöttem akkor is Szegeden, mivel nem volt nagy a távolság. Én azért hétvégente, amint lehetett jöttem haza, hiszen nemcsak a családom, hanem a barátaim is nagyon idekötöttek, és emiatt azért én nagyon sok időt töltöttem itthon akkor is, amikor a Ferencvárosban játszottam.

-Mennyivel volt nehezebb a spanyolországi váltás, mint a budapesti?

-Az volt egy igazán komoly mérföldkő, hiszen a Ferencvárosban töltött két év után, 2000-ben a barcelonai Sabadell csapata hívott. Mindenki bíztatott arra, hogy vágjak bele. Akkor is tudtam, hogyha szeretnék komolyabban a vízilabda felé fordulni, még ennél is, akkor mindenképpen a légiós élettel is meg kell barátkoznom.

Nemcsak a család és a barátok támogatták a döntést.

-Konzultáltam Kemény Dénessel szövetségi kapitánnyal is, hogy mit szól ahhoz, hogyha esetleg külföldre igazolnék. Azt mondta, hogy nem fogja befolyásolni az én válogatottba kerülésemet az, hogyha Spanyolországba igazolok. Úgyhogy belevágtam ebbe a külföldi kalandba, amit azt mondok, hogy szintén nem bántam meg.Nagyon sokat kaptam ettől a spanyolországi négy évtől.

"Még a mai napig melegség tölt el, hogyha erre gondolok."

-A magyar válogatott oszlopos tagja voltál éveken keresztül, sok nagy csatát éltél át, sok nagy meccsen játszottál. Mi az, ami elsőre eszedbe jut, vagy a legjobb emlék, amikor meglátod a magyar válogatott címerét?

-Egy sportoló életében úgy gondolom, hogy feledhetetlen élmény, amikor hallgatja a Himnuszt és Aranyérem lóg a nyakában. Egy fantasztikus nagy élmény, és nekem is az marad a firenzei 99-es aranyérem. Nyilván még borzasztó fiatal voltam, a csapat legfiatalabb tagja és ez óriási lökést adott a pályafutásomban.

https://www.youtube.com/watch?v=xf8g1oR63j8
Hajdú B. István a kommentátori székből végig kísérte Kiss Csaba pályafutását.

Mint rengeteg sportoló életében, esetében sem teljes a kép, nem elégedett mindennel.

-Én akkor lettem volna nagyon boldog, ha sikerül bekerülnöm az olimpiai csapatba, ami utána ugye kétszer sem sikerült, úgyhogy emiatt van bennem hiányérzet. Az tagadhatatlan, hogy minden sportoló életében azért vannak nehéz időszakok. Ezek az eredmények, ezek az aranyérmek arra jók, hogy az embert ilyenkor tovább lökjék a nehézségeken.

A Nemzeti Sport másnapi száma 1999-ben (Fotó: Nemzeti Sport)

- Milyen volt a klub és a város fogadtatása amikor visszatértél Szegedre játszani? Mennyire öntöttök el az érzelmek?

- Akkor éreztem először azt, hogy úgy történik minden, ahogy elterveztem. Én akkor is tudtam, amikor elmentem Szegedről 20 évesen, '98-ban. Azt lehet nem tudom, merre sodor majd az élet, és hogy a Ferencvárosban mennyi időt töltök, és onnan majd hova igazolok, de én azért szeretnék még Szegeden játszani, és hogyha lehet, akkor Szegeden szeretném befejezni a pályafutásomat.

Ez egy tényleg olyan megnyugtató érzés volt, mint hogyha valamit megnyertünk volna, valami nagyon-nagyon fontos tornát, mert én valójában így terveztem az egész karrieremet, hogy majd itt fejezhessem be

Amikor megérkezett az SZVE-hez, az akkor már rutinosnak számító Kiss Csaba, akkor leszögezte, hogy nem levezetni jöttvissza.

-Éreztem magamban még az erőt és a motivációt. Azt, hogy egy olyan szegedi csapatba érkeztem vissza, amelyik nem feltétlen küzdött az éremért, mindenkiben az akartam tudatosítani, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkor én teljesen elveszítettem a motivációmat. Ott is óriási motivációnak tartottam, hogy azokat a tehetségeket, akik akkor a Szegedben játszottak fiatalon, azoknak mutassak egy példát, hogy mi az út, hogy mi lehet az az út, amivel felérhetnek azokba a magasságokba, amiket maguknak kitűztek, vagy még annál is feljebb, mint amire képesnek érzik magukat.

"Úgyhogy emiatt volt az, ami miatt én le tudtam menni minden reggel akár a 26-27. szezonomban is."

Bizonyította is, hogy nem levezetni jött vissza a Tisza-partra. A visszatérést követően szegedi színekben lett százados a Bajnokok Ligájában.

Kiss Csaba 100. Bajnokok Ligája gólja - Berlin, BL selejtező, 2013.02.27. Spandau 04 - Szeged

Vagy éppen az is jó üzenet, amikor ilyen csodagólokat produkál valaki:

Szeged-Tatabánya, 2020.

-Hogyha azt mondom, hogy 2021. április 14, akkor mit tudsz ehhez a naphoz kötni?

-Hát valószínűleg az utolsó mérkőzésem lehetett akkor Egerben. Igen, az is valahol egy ilyen meseszerű és törvényszerű dolog, hiszen Eger is nagyon nagy helyet foglal el a szívemben, hiszen ott töltöttem el éveket, ott ismertem meg a feleségem.Az utolsó két meccsem közül végül is az egyiket a Szegedi Uszodában játszottam, a másikat pedig az Egriben. Hogyha valaki adott volna az utolsó évem előtt egy papírt és egy tollat, hogy írjam le, hogy hogy szeretném ezt a szezont lezárni, akkor valószínű, hogy ezt írtam volna.

A két otthonának nevezte Szegedet és Egert. Mindkét klubnál méltó búcsút vettek tőle.

Szegeden, a karrierje utolsó előtti mérkőzése után.

2021. április 14.: egy 27 éves profi karrier lezárása.

Az ominózus utolsó mérkőzés és a búcsú Egerben.

A komoly sérülések elkerülték egész karrierje során, még 40 felett is hasznára tudott válni csapatának, de a visszavonulás mögött megalapozott döntés állt.

-40 fölött azért jelez minden egyes porcikánk, hogy most már egy picit visszább kell venni, és semmiképpen nem akarta megvárni azt, hogy a körülöttem lévők mondják azt, hogy most már ez nem elég. Úgyhogy elég hamar elterveztem a szezon elején, hogy ez lesz az utolsó, és úgy gondolom, hogy ez így volt kerek. Nem gondoltam, hogy a 40 fölé tudok menni, és első osztályú szinten tudok vízilabdázni, úgyhogy jó volt így ilyen aktívan abbahagyni.

-Abban az évben vetted át a felnőtt csapatnak az irányítását, amikor visszavonultál, mennyire volt furcsa érzés, hogy játékosoknak adsz utasításokat, akikkel együtt játszottál az előző szezonban még?

-Ez volt talán a legnehezebb, legérdekesebb, mindegy, hogy hogy hívjuk, egy nagyon fundamentális pontja volt ez az egész edzősködésemnek. Ez nekik is egy nagyon nagy próba volt, és nekem is egy nagyon érdekes szituáció volt. Nagyon örülök, hogy az a néhány játékos, aki benne volt ebben, aki még játszott velem együtt, és aztán a játékosom is volt a következő évben, iszonyatosan jól kezelte. Ezért köszönettel tartozom ezeknek a srácoknak, mert borzasztó jól reagáltak erre a szituációra, és gyorsan, ezáltal gyorsan meg is találtuk a hangot.

Kiss Csaba karrierjének utolsó góljai. Eger-Szeged, 2021. április 14.

"Szegedet rajta kell tartani Magyarországnak a vízilabda térképén."

-Ennek az alapja egyértelműen az utánpótlás. Mi Szegedre, vagy én legalábbis Szegedre úgy tekintek, mint az ország egyik legfontosabb vidéki utánpótlás bázisára.Úgyhogy ebből a szempontból abszolút pozitív az, ami az elmúlt három évben történt, hiszen az első évben mindjárt a hetedik helyen tudtunk végezni úgy, hogy nagyon sok saját nevelésű játékos szerepelt a csapatban.

-Kiemelted még a szezon elején, és igyekezted a játékosokról levenni a terhet ilyen szempontból, hogy olyan csapatok ellen játszottatok azért a szezon elején, akik tudjátok, hogy papíron erősebbek nálatok, de majd eljönnek azok a találkozók, amikor a csapat is összeérik már valamennyire, illetve verhető ellenfelek következnek. Lassan elérünk abba a fázisába a szezonnak, amit említettél. Hogyan látod ezeket az esélyeket?

-Igen, borzasztó nehéz szituáció volt, hiszen amikor megláttam a bajnokság előtt még a sorsolást, és azt láttam, hogy az első hat fordulóban a tavalyi év első hat helyezettjével játszunk, akkor nyilván nem voltam túl boldog, mert játékos koromból is tudom, hogy azért mindenki nézi a tabellát.És hát igen, eltelt már öt forduló, és ott tartunk, ahol várható volt, nincs még pontunk, viszont a játék az szépen lépcsőzetesen fejlődik.

Fotó: Zue.hu Szegedi VE

A Budapest Honvéd elleni találkozót emelte ki a fordulópontnak Kiss Csaba, az "átszakított egy gátat" a játékosoknál. Elsősorban a sérüléseket és a keret változását emelte ki, ami hatással volt a csapat játékára, illetve a szezon eleji formára.

-Volt nyolc távozónk, és volt négy érkező. Azért a négy érkező mind a négy ráadásul olyan pozícióba érkezett, ami fontos egy csapat szempontjából, akár ha a támadást nézzük, a center pozíció, akár a rossz kéz oldalra, akár a kapus posztra vagy kapás oldalra. Tehát ezeknek a játékosoknak be kell illeszkedni, be kellett illeszkedni, felvenni a ritmust, azt a játékrendszert, amit itt Szegeden játszunk. Úgyhogy ebből a szempontból nagy az előrelépés a valóság kezdetéhez képest, én is kíváncsi leszek, hogy majd a nyerhető mérkőzéseken ez mennyire fog visszajönni, mennyire fogom ezeket visszakapni.

"Nem fordulhat elő, hogy pont ez a hat forduló után menjen el a kedvünk, vagy a hitünk, vagy az önbizalmunk, vagy az egymásba vetett bizalmunk, mert akkor valószínűleg nem lesz egy szép év."

-Mennyire látod esélyét annak, hogy egy hasonlóan nehéz döntést kell meghoznod edzőként is, mint anno játékos korodban? Tehát, hogy egy jobb ajánlat érkezik esetlegesen, és akkor szóba kerül újra a távozás lehetősége.

-Úgy gondolom, hogy ez minden edzőnek az életében benne van, mint ahogy minden játékosnak az életében benne van az, hogy hív egy olyan csapat, ahol meg kell állnia, le kell ülnie és el kell gondolkodnia a döntésen. Nyilván az edzőknek a sorsa az ez.

"Én most jelenleg minden idegszálammal a szegedi vízilabdára koncentrálok, nagyon jól érzem magam ebben a pozícióban"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.