Sport

Szombaton ismét profi bokszgálát közvetít az M1

Szombaton ismét profi bokszgálát közvetít az M1

2014. szeptember 18., csütörtök
Szombaton ismét profi bokszgálát közvetít az M1

Szombaton a Szentesen sorra kerülő Magyar Ring elnevezésű profi ökölvívógálát közvetíti az M1 csatorna.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki tájékoztatása szerint az eseményről 21.30-kor kezdődik az élő közvetítés, amely során

Bedák Zsolt

és

Szellő Imre

mérkőzése is képernyőre kerül, a fő mérkőzéshez,

Kovács Attila

Európa-bajnoki címmérkőzéséhez hasonlóan. A meccsek kommentátora

Menczer Tamás

lesz, szakkommentátora pedig

Kótai Mihály

. A stúdióban

Petrovics-Mérei Andrea

a súlyos betegségéből felgyógyuló, korábbi nagyközépsúlyú világbajnok

Balzsay Károllyal

elemzi majd a látottakat. Szentesen a kispehelysúlyú Bedák Zsolt a grúz

Georgi Gacsecsiladzével

, Szellő Imre cirkálósúlyban

Bozai Imrével

csap össze, míg Kovács a francia

Dieudonne Belingával

küzd a Boksz Világszervezet (WBO) nagyváltósúlyú Európa-bajnoki övéért a 10 menetre kiírt találkozón.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.