Sport

Kézilabda: kifogtak a rókák a Pick Szegeden + FOTÓK

Kézilabda: kifogtak a rókák a Pick Szegeden + FOTÓK

2012. október 14., vasárnap
Kézilabda: kifogtak a rókák a Pick Szegeden + FOTÓK

Sokáig szoros meccset vívott a Pick Szeged a Füchse Berlinnel, ám a második félidő utolsó szakaszában a vendégek a maguk javára döntötték el a mérkőzést, és indokolatlanul nagy arányú győzelmet arattak.

Óriási érdeklődés és komoly hazai és vendég szurkolás vezette fel a Pick Szeged német élcsapat elleni Bajnokok Ligája derbijét, melyen a vendégek szereztek vezetést, ám a Pick nem hagyta a gólerős játékosokkal megtűzdelt berlinieket elmenni. Mindeközben a két kapus,

Mikler Roland

a hazaiak, és

Silvio Heinevetter

a "rókák" részéről egyformán bravúrokat mutatott be. Az első félidőben folyamatosan a németek vezettek 1-2 góllal, egészen a játékrész hajrájáig, amikor 10-12-ről 14-12-re fordított a Skaliczki-gárda és úgy nézett ki, rendben lesz a meccs. A reinickendorfi csapat azonban nem így gondolta, s két hibát kihasználva egyenlített - utóbb kihagyott Sulc-kínai után a kapus adott kínait mezőnybeli társának,

Markus Richwiennek

(14-14). Nagy lendülettel folytatták a mérkőzést a berliniek, állandó egygólos előnyre tettek szert, amit a hazai támadásbeli hibákat kihasználva háromra növeltek, a játékát illetve az ellenfél játékának ellenszerét nem lelő Pickkel szemben. Az utolsó tíz percet megelőzően aztán felkapaszkodott a Pick egy gólra, s úgy tűnt, sikerülni fog a fordítás is, különösen, hogy a Barcelonától igazolt orosz klasszis,

Konsztantyin Igropulo

találata után az időközben beállt

Tatai Péter

hetest hárított 20-22-nél. Csakhogy két támadásbeli hibát kihasználva a spanyol sztár, Iker Romero két ugyanolyan demoralizáló indításgólt szerzett - ez volt a kulcsmomentum, ekkor vesztette el a fonalat a hazai gárda. Ezután semmi nem jött be, a vendégek acél keményre összeállt védelmén nem lehetett kifogni, a fal és Heinevetter is sorra olvasták

Fero Sulc

és

Ancsin Gábor

átlövéskísérleteit. Küzdelem helyett csak küszködést láthatott a hazai drukkerhad, míg a vendégek maroknyi biztatói ünnepelték kedvenceiket. A végjátékban ziccerek maradtak ki hazai részről, ugyanakkor a másik oldalon Heinevetter teljesítményére még egy góllal is feltette a koronát. A vége 22-29 lett, a meccs képét tekintve indokolatlanul nagy különbség. A továbbiakban négy nap múlva, október 18-án, csütörtökön lép pályára a Pick, a fehérorosz Dinamo Minszk otthonában.

Skaliczki László

együttesének mindenképp nyernie kell, különben nagyon távol kerül a csoportbeli jó eredmény elérésétől a csapat.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 3. forduló:

Pick Szeged - Füchse Berlin 22-29 (14-14)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3500 néző. Vezette: A. Hansen, O. Pettersen (norvégek).

Pick Szeged:

MIKLER - Vadkerti 1, Larholm 3, Zubai 2, Czina, Blazevic 2, Prodanovic 3.

Csere:

Tatai (kapus), Balogh 2, Buday 2, Pribanic, Ancsin 4, Sulc 3, Kekezovity.

Vezetőedző:

Skaliczki László.

Füchse Berlin:

HEINEVETTER 1 - Richwien 2, Bult 2, Jaszka 2, Laen 2, CHRISTOPHERSEN 5, NINCEVIC 7.

Csere:

Spoljaric, Igropulo 2, Pevnov 3, Iker Romero 3.

Vezetőedző:

Dagur Sigurdsson.

Hétméteres:

- ill. 3/2.

Kiállítás:

8 perc, ill. 10 perc. Sklaliczki László:

"Gratulálok a berlinieknek! Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Azt a taktikus játékot mutatták, amivel már nyáron is találkoztunk a felkészülési tornán. Tudtuk mire számíthatunk, de nem sikerült rá felkészülnünk. Nagyon könnyen esélyt teremtettünk az ellenfél előtt. Az első félidőben még szétszedtük a német védelmet, a másodikban azonban a csapatjáték nem működött támadásban. Érezzük felelősségünket e vereségben. Biztos vagyok benne hogy a kulcsembereink ennél többre is képesek. A jelen játékunkat kell tovább tökéletesítenünk."

Dagur Sigurdsson:

"Köszönjük a Picknek a jó meccset! Természetesen nagyon örülünk a győzelmünknek. Gyenge védekezéssel indítottunk, de javítottuk a hatékonyságot, ezt követően nagyon kemény védekezés és nagyon jó kapusteljesítmény volt a mérkőzésen."

Vadkerti Attila:

"Gratulálok a Berlinnek! Csalóka az eredmény, a végét, az utolsó negyedórát nem sikerült elég taktikusan játszanunk. Ebből kell tanulnunk, hiszen mi csak a Bajnokok Ligájából tanulhatunk, míg ellenfeleink erős bajnokságokban edződnek."

Mark Bult:

"Tudtuk, hogy nagyon erős ellenfél a Pick, kicsit irigyeljük ezt az atmoszférát. A Szeged nagyon agresszíven kezdett és jó játékkal megérdemelten került előnybe. A második félidőben azonban a jobb védekezésünk és a kapusteljesítményünk döntött."

Online közvetítésünk:

60' Larholmot indítjuk, Heinevetter a pálya széléről, vízzel a szájában fut vissza és védi a ziccert. Pevnov-gól, 22-29. Kekezovity még szépít, de nem adják meg. Dicstelen vég, a szurkolóink csendben elvonulnak. A németek ünnepelnek. 59' Pevnov nagy spíler, de most ellene fújnak. Hiába, miénk. Eladjuk, Tatai kinn áll, Heinevetter egész pályás gólt lő... 22-28. Elindulnak haza a szurkolók, fütty is akad. 58' Sulc passzát Ancsin szemmel verve lövi be! 22-27! 57' Jaszkát ismételten élteti a 8-10 német, 21-27. Ennyi volt... 56' Tanácstalan hazai roham, Sulc lő, Heinevettert éltetik. 55' Sulc velünk ellentétben nem siránkozik, 21-26! Igropulo fura mozdulattal lő, Tatai véd. 54' Szegény Ancsin Gabinak ígéretesen indult de most sincs szerencséje, a kaoufa tövét roggyantja meg a lövése. Jaszka, 20-26. Éltetik, van miért, mi pedig szomorkodunk... 53' Christophersen nem viccel, 20-25. Szöknek a rókák, elmegy a hajó? Rossza Sulc, Pribanic összjáték. 52' Sulc lökete a falig, Ancsiné a kapusig jut el. Olvasnak minket, mint reggel az újságot kávé mellett. Időt kérnek, miközben a rókapóver ünnepel. 51' Laen rángatja Larholmot, skandinásona megbeszélik a norvég bíróval aki kiosztt két percet a dán németnek. Iker Romero indul labdaszerzés után, 20-23. És másolja mégegyszer... Hihetetlen hibák, 20-24, időt kérünk. 50' Igropulo cselezget, aztán ellép-belép, de hetest fújnak... Nincevic, nincsen vicc, Tatus fogja. Pribanicot teremtik le, semmi? 49' Laen, nincs szerencséje Tatusnak, 20-22. Aztán ellenünk fújnak elől. Larholm fejelhetett össze Heinevetterrel. 48' Zubai kap tisztán labdát és egy ilyen kvalitású beállós nem hibázhat! 20-21! 47' Richwien szélről száll, felsőlécre ejt. Óriási hazai szurkolás! 46' Larholm keze ismét szórja a villámokat, mint a Mjöllnir! 19-21! 45' Balogh a homályba nyúl, nem Larholm passzáért, megint eladjuk... Tatai véd! Zubai gabalyodik védőjébe, nem túl romantikus körülmények közepette. 44' És eladja a Pick a labdát, a rókák könnyen megszökhetnek most. Bult, Tatus fogja. Aztán Jaszkát nem lehet, 18-21. 43' Balogh majdnem eladja. Időt kér Skaliczki mester. Sulcot is blokkolják. 42' Balogh Zsolt lő át! 18-19! Richwien, ilyen gólt kapni... 18-20. 41' Ancsin ismét üvegből van, átlátnak rajta, sánc. Körte eladja, Nincevic megkapja, indul, 17-19. Larholm forog be, kap egyet. 40' Kötés ide, kötés oda, Nincevic nagy szélsőgólt lő, 17-18. Véd Heinevetter, de nem indíthat, marad nálunk. 39' Laen Larholmot üti le, két perc! Észak oroszlánja aztán nem ismer elveszett labdát, összeszedi és 17-17! 38' Sulc lő, naggyá teszi a kapust. Miklernek szerencséje van. Ancsint olvassa a védelem, lesáncolják. 37' Blazevic küzd, marad itt a labda. Újabb szabaddobás után Vadkerti a földön. Törlés. 36' Blazevic, Sulc és Rajko indul, utóbbié a gól! Christophersen válasza, 16-17. 35' Ancsin betalál, nem adják meg lökés miatt. Zubai két perc, ez a második neki. 34' Támad a Pick, tördeli az akciót a Berlin. Szurkolnak a táborok. Zubai gólt lő beállóból, Nincevic azonnal válaszol kötéssel a fején. 15-16. 33' Zubai repül be egy kapusról kipattanóra, síp, kapufa. Laent fogjuk meg beállóban. Fegyelmezett védekezés. Labdaszerzés. 32' Richwien akad el a levegőben, s pottyan le. Czina állítja meg Bultot. Elsőre, másodikra nem, 14-15. 31' A Pick kezdi a második félidőt. Buday szlalomozik a falban. Aztán telibe lövi a kapust. Állj! Nem indult el az óra... SZÜNET!30' Sulc kínaijánál leér a láb, indít Heinevetter, Richwiennek kínai a kapustól, belövi... 14-14, kár a végéért. 29' Ancsin emelkedik, és szétlövi az alsó sarkot, Heinevetter nem ér oda! 14-12! Egy emberként szurkol több mint háromezer ember! Nincevicnek vérezhet a szemöldöke, közben addig reklamál az izlandi mester, hogy sárgát kap. Némi vita után folytatódik a meccs. Pevnov a ravasz róka most, hátra vetődve lő kapura, de belefújnak. Nem tudjuk, hogy van norvégül a passzív, de Igropulo nem hagyja, hogy eszünkbe jusson... 14-13. 28' Hiba elől. Szabálytalan a beálló, jöhet a Pick. 27' Sulc! Vezet a Pick! Mekkora átlövés volt! 13-12! Richwien gázolja le szélen Kekezovityot, aztán mellé lő. 26' Sulc! 11-12! Mikler véd! Pevnov állhat ki két percre. Buday labdáját Rajko kapja el és vágja be! 12-12! 25' Ancsin nagy kedvvel lő, kapufa! Aztán az indítás, Ancsint gázolja Pevnov, aki a sípszó nem a belemenésnek szól, hanem miután a kapuba lő, megadják neki... 10-12. 24' Nagy spílerek ezek a németek, mindent eljátszanak, amit lehet. Azért mindent a norvég bírók sem hisznek el, így ezt a belülvédekezést sem. Belemenés, Czinát vitték földre. Katlanhangulat az egyenlítésért! 23' Mikler bravúrja! Ancsin megy fel az égbe, a csarnok tetejébe' és... bevágja a labdát az alsó sarokba! 10-11! Tájmaut, ahogy a kezdő németes mondja. 22' Ancsin nagy gólja, klasszis átlövés! 9-11! Pevnov két perc. 21' Buday felugrik, csípőből! 8-10! Igropulo, 8-11. 20' Czina kap két percet. A németek kényelmesen támadnak. Szép játék, Nincevic, 7-10. 19' Hiba elől, jönnek a németek, de ők is rontanak. 18' Blazevic sújt le az egekből! 7-8! Pevnov talál gólt, 7-9. 17' Balogh talál be! 6-7! Igropulo akkora gólt lő, hogy nem is látjuk a labdát... 6-8. 16' Larholm keze, mint Thor pörölye villan, szakad a háló! 5-6! Passzív németek, passzív norvég bírók, Christophersen nem az, gól, plusz Zubai két perce... 5-7. 15' A norvég bírók elég elnézőek a kőkemény németekkel szemben... A szándékost sem fújják be, a Pick ellen meg azonnal. Zubai sárgája és hetes ismét. Nincevic belövi, 4-6. 14' Buday tétova, elengedett labdája hiába megy be, belefújnak. Aztán Bult megy ki két percre. 13' Christophersen lövését védi Mikler, aztán Zubai indítana, de Nincevic akadályozza, majd lapot kap, pedig állítása szerint nem csinált semmit. Ravaszak ezek a rókák... Időt kér a hazai csapat. 12' A rókapóver birodalmi indulót dobol. Mikler véd. Nincevic, 4-5. 11' Mikler Roli nagyot véd, Buday nagy gólt lő! 4-4! 10' Blazevic nagy kedvvel lő át, Heinevetter véd. Baloghot is hárítja. 9' Blazevic egyenlít, robban a csarnok! 3-3! Christophersen, 3-4. 8' Sulcot állítják ki egy rókafuttatás után. Igropulo lőhet hetest, véd Mikler, jön Blazevic védekezni, az orosz ismétel, de talán belülvédekezésért mégegyszer hetes? Vagy megismételteti a spori. Most Bult jön, ő belövi, 2-3. 7' Balogh lövését blokkolják, indulnának, de megakasztja a védelem. Ellépik. Megint nem indítunk, visszafújják. Sulc akad fenn a berlini falon. 6' Labdavesztés itt, aztán indításkor ott, mi pedig nem tudunk indítani, visszafújják. Dübörög a két tábor. 5' Christophersen átlövése nem csúnya, 2-2. 4' Prodanovic góljának örülünk! 2-1! 3' Mikler óriásit véd! Hosszú magyar ostrom jön. 2' Nincevic indul, 0-1, de jön az egyenlítés azonnal! 1-1, Vadkerti! 1' A vendégek kezdenek. Vadkerti szerez labdát! 16.00: BL-himnusz. Megvolt, folytatódhat a ceremónia és a szurkolás. A vendégek meze a legszebb BVSC-s hagyományokat idéző ikea-kéksárga, a mieink tiszta fehérben vannak. 15.55: Lezárult az első hangpárbaj, a mieinké egységesebb és hangosabb volt, és élvezte a csarnok támogatását. Most rákezdenek a németek és aztán a hazaiak is, el is nyomják a lelkes rókavonyítást. Kezdődnek a bemutatások. A németek csendben vannak a sajátjaiknál, de mindjárt meglátják, a hazai B-közép hogy köszönti az övéit. 15.50: A Füchsepower, azaz a német drukkerek beköltöztek a D szektor felső sarkába és mint jó rókák, meg is jelölték a területüket: kiragasztottak a falra egy Füchsepower-plakátot, a lepedőket pedig felaggatták a korlátra. Rókaodú? Most megszólaltatták a dobokat is, de a torkuk hangosabb és a legszebb deutsche punk hagyományokat idézi meg énekük... 15.45: Gyülekeznek a szurkolók, megszólalnak az első dudák is. Ezernél több drukker foglalta már el a helyét a lelátón, bízunk a teltházban. 15.35: Kezd hangolni a hazai B-közép, mindjárt megmutatják a rókásoknak, mi is az a szurkolás! 15.30: A Pick keretében szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb csapat áll ki a németek ellen. A vendégeknél van pár sztárjátékos, elég csak a spanyol Iker Romeróra, vagy az orosz Konsztantyin Igropulóra gondolnunk. 15.25: Már pályán a két csapat, melegítenek a fiúk. A vendégek vörös-fehér-feketében, a mieink kék-fekete-fehérben. 15.20: Már vannak lila-sárgák is a vendégdrukkerek között, és van ott dob is, meg hangerő is a torkokban (a sör mellett). Lesz kihívója a hazai B-középnek. 15.10: Megérkezett egy négyfős, hatalmas transzperensekkel zöld-fehérbe öltözött szurkolócsoport. El s foglalták az általuk kijelölt helyüket a D szektorban, oldalt. A biztonságiak egyelőre nem tájékoztatták őket, hogy a vendégszurkolók általában a kapu mögé kerülnek az F-be, valamint hogy a négysornyi szék, amit a gondos kézimunkával lőállított lepedő takar szinte biztosan foglalt lesz. Ravaszak ezek a német rókák... 15.05: A Berlin Reinickendorf kerületéből érkezett csapat, valljuk meg, nem piskóta! Az elmúlt szezonban a BL legjobb négy csapata közé verekedték be magukat, s idén sincsenek kisebb ambícióik. 14.55: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat az újszegedi sportcsarnokból! A nap rangadójának kérdése: lesz-e rókából szalámi? Pick Szeged - Füchse Berlin bő egy óra múlva! Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.