Sport

Karch Kiraly is a magyar röplabdázás mellé áll

Karch Kiraly is a magyar röplabdázás mellé áll

2012. szeptember 29., szombat
Karch Kiraly is a magyar röplabdázás mellé áll

A nehéz anyagi helyzetben lévő magyar röplabdasport mellé áll Karch Király, az amerikaiak legendás, magyar gyökerű játékosa, aki a tervek szerint Budapestre is ellátogat.

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) csütörtökön tájékoztatta az MTI-t arról, hogy

Tóth Tamás

, az MRSZ elnöke a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) múlt hétvégén, a kaliforniai Anaheimben tartott kongresszusán az amerikai szövetség elnökének,

Doug Beal

közbenjárásának köszönhetően egyeztetett az 51 éves

Kirallyal

, aki a sportág történetében egyedüliként teremben és strandröplabdában is olimpiai bajnoki címet nyert. Jelenleg az amerikai női válogatott szövetségi kapitánya. "Abban maradtunk, hogy levélben ő is személyesen kéri a magyar röplabda felzárkóztatását a döntéshozóktól" - mondta Tóth Tamás. "Karch nemcsak Kaliforniából kampányol majd, hanem, ha minden jól megy, Magyarországra is eljön. Doug Beal ugyanis felajánlotta, hogy valamikor november tájékán elutaztatja Európába, programjából egy napot pedig a magyar szövetség meghívására kifejezetten nálunk tölt." Tóth Tamás még kedden beszélt arról, az M1 Ma Reggel című műsorában, hogy az MRSZ egyedi állami támogatásban bízik, mivel a sportág nem került be a társaságiadó-kedvezményekre, az úgynevezett TAO-pénzekre számító látványsportágak sorába, és csak a harmadik csoportba kapott besorolást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportágfejlesztési koncepciójában. Tóth elmondta, hogy a kongresszuson - amelynek legfontosabb eleme az elnökválasztás volt, és a brazil Ary Graca 103-86-ra legyőzte amerikai ellenfelét, Doug Bealt - tájékozódott a környékbeli országok állami támogatottságát illetően. "Sejtettem is, hogy hátul kullogunk, de azért azon megdöbbentem, hogy az európai átlag a 80-100-szorosa a miénknek. Míg mi körülbelül 20 ezer eurót kapunk egy évre, máshol ez jellemzően 1,5-2 millió euró között mozog" - tette hozzá. Az MRSZ elnöke elmondta, hogy személyesen tárgyalt az új FIVB-elnök

Ary Gracával

és

André Meyerrel

, az Európai Röplabda Szövetség elnökével. Mindketten ígéretet tettek arra, hogy személyesen írnak levelet a miniszterelnöknek, a MOB elnökének és a sportért felelős döntéshozóknak, melyben kifejtik, hogy nehezményezik a sportág negatív megkülönböztetését, és azonnali orvoslást kérnek a helyzetre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.