Sport

Kézilabda: Ilyés bokatörése után Katzirz a keretben

Kézilabda: Ilyés bokatörése után Katzirz a keretben

2012. március 31., szombat
Kézilabda: Ilyés bokatörése után Katzirz a keretben

Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya.

Az együttestől származó információ szerint a veszprémi átlövő a Gyöngyös elleni szombati, zártkapus mérkőzésen úgynevezett külső bokatörést szenvedett, s emiatt 2-3 hónapig nem játszhat, vagyis a göteborgi kvalifikációs tornán sem vehet részt.

Mocsai Lajos

szövetségi kapitány

Ilyés

helyére a csurgói Katzirz Dávidot hívta be a keretbe.

Szikra-Mezey Csaba

, a válogatott terapeutája az MTI-nek elmondta, rögtön a találkozó első percében Ilyés egy lövés után rosszul lépett, és akkor törött el a jobb bokája feletti csont a sípcsont és a szárkapocscsont találkozásánál. Az úgynevezett külső bokatörés 2-3 hónap kihagyást jelent, Ilyést már este megműtik. A magyar csapat a macedónok, a brazilok és a házigazda svédek ellen lépnek pályára Göteborgban, és a kvartett első két helyezettje jut ki a londoni olimpiára. Amennyiben sikerül kvótát szerezni, Ilyés az ötkarikás felkészülés legelejétől a kerettel lehet. A játékosok vasárnap pihenőt kaptak, és hétfőn, Veszprémben találkoznak ismét. Kedden edzés szerepel a programban, az együttes még aznap este átbuszozik Mosonmagyaróvárra, majd szerda reggel Bécsből repül el Göteborgba, az olimpiai kvótáról döntő tornára. A helyszínen, a Scandinaviumban szerdán és csütörtökön is lesz edzés.

A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete:

Kapusok:

Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)

Jobbszélsők:

Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)

jobbátlövők:

Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg-Handewitt)

irányítók:

Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque)

beállósok:

Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)

balátlövők:

Katzirz Dávid (Csurgó), Perez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach)

balszélsők:

Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

A göteborgi olimpiai selejtező programja:

Április 6., péntek:

14.45: Magyarország - Macedónia 17.00: Svédország - Brazília

Április 7., szombat:

13:45: Brazília - Magyarország 16.00: Macedónia - Svédország

Április 8., vasárnap:

14:45: Brazília - Macedónia 17.00: Svédország - Magyarország

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.