Sport

Vízilabda: a Szentes ellen játszott legjobban az Universitas

Vízilabda: a Szentes ellen játszott legjobban az Universitas

2011. október 30., vasárnap
Vízilabda: a Szentes ellen játszott legjobban az Universitas

A szombati két vereség után a nagy csatában a házigazda Szentestől is kikapott a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas női vízilabdacsapata a magyar kupa selejtezőcsoportjában.

Legyen bármennyire is erős

Zantleitner Krisztina

bajnoki ezüstérmes, magyarkupa-győztes együttese, s legyen bármennyire is meggyengült az Universitas, a szomszédvárak csatája mindig szoros eredménnyel zárul az utóbbi időben. Vasárnap sem volt ez másként. Szombaton már eldőlt, hogy a szegedi lányok biztos kiesők, az Eger azonban nagy csatában legyűrte a bajnok Dunaújvárost, kiharcolva ezzel a továbbjutást, ezért a szentesieknek mindenképp győzniük kellett. Ennek megfelelően már másfél perc után elhúztak 3-0-ra, a kecskeméti légiósokat ezúttal nélkülöző Szeged ellen, s előnyüket folyamatosan tartották is, majd a harmadik negyedben már négyre növelték.

Dalmády Petra

ebből ugyan még faragott, s az utolsó percekben

Lengyel Dominika

találataival sikerült kettőre felkapaszkodniuk

Lakó Gábor

tanítványainak,

Győri Eszter

félperccel a vége előtt eldöntötte a találkozó sorsát, bár a csapatkapitány

Dalmády Szandra

még feltette a szépségtapaszt a hazai győzelemre az utolsó másodpercben. A csapat húzóembere rajta kívül ezúttal a fiatal

Korényi Zsófia

volt, aki négy góllal járult hozzá csapata teljesítményéhez. Az emberelőny-kihasználás a korábbiakhoz képest nagyon jó volt az Universitasnál és a büntetőket is magabiztosan értékesítették a lányok, ez azonban nem volt elég házigazdák ellen. A szentesiek 15-13-as győzelme azt jelenti, hogy sikerül kiharcolniuk a továbbjutást a csoportból az Eger mellett, s várhatják az elődöntőt.

Női vízilabda magyarkupa-selejtező, B csoport, 3. forduló:

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas – Hungerit MetalCom Szentesi VK 13-15 (3-6, 2-2, 4-4, 4-3)

Universitas:

Bük - Árkosy, Dalmády P. 3, Korényi 4, Tóth P., Dalmády Sz. 2, Lengyel Dom 2.

Csere:

Lengyel Dor. 1, Miklós 1, Lengyel A.

Vezetőedző:

Lakó Gábor.

Szentes:

Balázs - Hevesi, Keszthelyi, Miskolczi, Kotova, Magarijama, Gémes.

Csere:

Győri, Bakops, Kádár, Rácz, Takács, Kövér-Kiss.

Vezetőedző:

Zantleitner Krisztina.

Gól - emberelőnyből:

7/6, ill. 9/4.

Ötméteresből:

4/4, ill. -/-. Lakó Gábor:

"Kezdünk belejönni a játékba ezzel a megújult csapattal is. Ragyogó felkészülés volt ez a három komoly ellenféllel szembeni kupaselejtező a bajnokságra, ahogyan az Egernek is a már korábbi ittléte és az edzőmeccseink velük. Mindezekből nagyon sokat tanultunk. Nekik külön gratulálok a bravúros továbbjutáshoz, hogy egy szoros meccsen le tudták gyűrni a Dunaújvárost. Jövő héten épp velük kezdjük a bajnokságot, amelyen a Szentes elleni jó játékunk folytatását várom. Teljesen új felállásban kell játszanunk a tavalyihoz képest, de sokat fejlődött a csapatjáték, és új igazolásunk, Korényi Zsófia is remekül beilleszkedett a csapatba, úgy gondolom, neki meghatározó szerepe lesz a jövőben."

További eredmény:

Dunaújváros - Eger 11-12

A női vízilabda B selejtezőcsoport végeredménye:

1. ZF-Eger 3 2 - 1 41 29 7 2. Szentes 3 2 1 - 35 31 7 3. Dunaújváros 3 1 1 1 34 28 4 4. Szeged 3 - - 3 27 48 0

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.