Kultúra

Júliusban megrendezik a 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivált

Júliusban megrendezik a 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivált

2023. június 22., csütörtök
Júliusban megrendezik a 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivált

Idén újra megrendezésre került a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, amely egészen 1966-ig nyúlik vissza. 2009 óta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány szervezi kétévente a néptáncfesztivált, a köztes években pedig - a Martin György Néptáncszövetséggel együttműködve - a Martin György Néptáncfesztivált.

Idén azt a négy külföldi együttest hívtak meg, akik a 2019-es - koronavírus miatt lefújt - néptáncfesztiválon is részt vettek volna. Azaz név szerint a,:

- Labëria Néptáncegyüttes - Vlorë, Albánia

- Vila Néptáncegyüttes - Újvidék, Szerbia

- Jurošík Néptáncegyüttes - Nagymihály, Szlovákia

- Hasad Néptáncegyüttes - Zonguldak, Törökország.

És fellép természetesen három szegedi együttes: a Szeged Táncegyüttes, a Tiszavirág Néptáncegyesület és a Délikert Néptáncegyüttes.

A fesztiválnak három nap alatt hét nyilvános programja lesz:

Július 13-án, csütörtökön 17.30-tól indul a zenés-kosztümös felvonulás a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre a szökőkúthoz, ahol 18 órakor kezdődik a megnyitó ünnepség zenével és tánccal.

Ugyanezen a napon 20 órától a Kisszínházban kerül sor a folklórestre, amelyen az együttesek bemutatják a programjukat. Erre a belépő ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyeket június 22-étől kezdve az IH Rendezvényközpontban lehet kérni (illetve az előadás előtt a helyszínen, amennyiben még marad).

Július 14-én, pénteken 18 órától a külföldi együttesek négy művelődési házba látogatnak, ahol kb. egy-egy órás műsort adnak. Az érintett művelődési házak: Kecskési Művelődési Ház, Tömörkény István Művelődési Ház, Petőfi-telepi Művelődési ház, Heller Ödön Művelődési Ház.

Július 15-én, szombaton 19 órától a Nagyszínházban lesz a gálaműsor. Ennek keretében az együttesek legjobb számaikból adnak ízelítőt. A gála keretében a folklórest közönségének szavazatai alapján kerül átadásra valamelyik külföldi együttesnek a Szegedi Papucsért Alapítvány felajánlásából a „Szegedi Arany Papucs Díj”.

Erre a belépő szintén ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyeket erre is a fenti időponttól kezdve az IH Rendezvényközpontban lehet kérni (illetve az előadás előtt a helyszínen, amennyiben még marad).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.