Kultúra

Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn

Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn

2015. augusztus 22., szombat
Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn

Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Kelecsényi Péter

tájékoztatása szerint a várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják. Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi település - tette hozzá. A felújított középkori várat májusban adták át. A csaknem egy évig tartó munka eredményeként látogathatóvá vált a 700 éves vár Öregtornya, a felső várban visszaállították a 13. századi konyhát, ebédlőt és várúri lakrészt, az alsó várban pedig a 16. században épült gazdasági épületeket állították helyre. Hollókőn októberig tart az a mintegy kétmilliárd forintos, a népi hagyományokra épülő turisztikai fejlesztés, amelynek keretében a vár is megújult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.