Kultúra

Ismét beveszik a szegedi várat a Super 8-asok! (FRISSÍTVE) +VIDEÓ

Ismét beveszik a szegedi várat a Super 8-asok! (FRISSÍTVE) +VIDEÓ

2013. szeptember 23., hétfő
Ismét beveszik a szegedi várat a Super 8-asok! (FRISSÍTVE) +VIDEÓ
szupernyolc04_gs

Filmvetítések, performanszok, koncertek és bulik – ezt kínálja a XII. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál, melynek versenyprogramjában harmincöt alkotást láthatnak a celluloid szerelmesei.

A szegedi keskenyfilmes seregszemlét ismét a Cambridge Super 8 fesztivál szervezőivel közösen hirdették meg, s összesen 66 alkotás érkezett 23 országból.

Rózsa Péter

szervező arról tájékoztatott, hogy végül 35 alkotás került a versenyprogramba, melyeket négy kategóriában bírál el a

Szabó Éva Andrea, Balog József, Siket Tibor

és

Tóth Zoltán János

alkotta a szakmai zsűri. Külön elismerés illeti a legjobb filmet, a legjobb dokumentumfilmet, a zsűri is kioszt egy különdíjat, illetve a közönség szavazataira is számítanak. Aki azt gondolná, hogy a 21. században super 8 mm-es filmre forgatni mindössze hóbort, netán divathullám, nagyon téved.

Szokol Szilárd

úgy látja, egy régebben gyakorlatilag minden nap alkalmazott technika éli most újból reneszánszát. A „nagybetűs” szakma is újra felfedezte a super 8-at, hiszen ez a filmszélesség tekintetében igencsak keskeny világ különleges színeivel is egyedülálló hangulatával ismét egyre népszerűbb, klipeknél és mozifilmeknél egyaránt előszeretettel alkalmazzák.

20130823_super8mm_2013_small

A keskenyfilmes felhozatallal kapcsolatban Szokol Szilárd szervezőtől megtudtuk, ezúttal is igen széles skálán mozognak az alkotások, néhány másodperces geggel is neveztek, de másfél órás alkotás is található a programban. Játékfilmek, vígjátékok és drámák, illetve horror és krimi is látható lesz a versenyprogramban, de áldokumentumfilmmel is neveztek az idei fesztiválra. A fesztivál szerdán 16 órakor a Szegedi Tudományegyetem BTK auditorium maximumában kezdődik, ott mutatkozik be a szegedi Super 8mm-es mozgalom, majd a Vármúzeumban ismerhetjük meg a zsűrit, s elkezdődik a versenyfilmek vetítése is. 20.30-tól „Fényképezz az agyaddal” címmel a szegedi Super 8-as akrobata csoport performanszára várják az érdeklődőket, majd a szegedi Médeia fiai, utánuk pedig a győri Pozvakowski lép fel a Várkertben. Csütörtökön és pénteken 18 órakor kezdődnek a vetítések, míg az est folyamán koncertekre invitálják a fesztiválozókat. A rendezvényhez hagyományosan csatlakozó In Memoriam Geriub Gepleki csoport Menedék performansza pénteken 20.20-kor lesz a Várkertben a Colorstar koncertje előtt. A Belvárosi mozinál az V. Super 8 Erkély koncerten a Hypermarché és barátaik lépnek fel szombaton, és idén is lesz Orion űrhajó party és a Videoton tv-játék bajnokság. A XII. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál több helyszínen is várja azokat, akik kíváncsiak arra, hogy hol is tart a super 8-as filmezés, illetve, hogy kik világszerte a legjobb alkotók. Szeptember 24-e és 29-e között a Vármúzeum és a Várkert mellett a SZTE BTK Auditorium maximumában és a Belvárosi mozinál is programokra invitálják az érdeklődőket. A

részletes programot ITT

, míg

a versenyfilmek vetítési listáját és időpontjait ITT

olvashatja. http://www.youtube.com/watch?v=yfjiqySXjJs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.