Kultúra

Hazatért a „világbiciklis” + FOTÓK

Hazatért a „világbiciklis” + FOTÓK

2011. július 27., szerda
Hazatért a „világbiciklis” + FOTÓK
Lénárt Ferenc igazi nomád: harminc éve járja a világot, ez alatt körbekerékpározta Európát, átjutott a Góbi sivatagon, Ázsiában is kalandozott. Mint mondja, a rock szelleme hajtja előre – erről, valamint legutóbbi útjáról mesélt nekünk. Habzó sör, nevetés és klasszikus rock fogadott kedd este a Márvány presszóba lépve. Pleskovics „Plesi” András (vagy ahogy sokan hívják Dr. Rock) klubjának vendége ezúttal egy világot látott, nagy utazó volt. Lénárt Ferenc két lábon és két keréken is hatalmas utat tett már meg: beutazta egész Európát, kerékpárral nekivágott a Góbi sivatagnak, de járt Törökországban, Iránban, és Litvániában is. Élményekkel feltöltve mesélt nekünk kalandjairól.

Litván útonállók és a pekingi kacsa

„Ez egy életérzésként indult, és még most is az, de nagyon sok minden változott meg azóta” – mesélte Lénárt Ferenc, vagy ahogy a barátai becézik: Léna. A nagy utazó harminc éve rója az utakat, a nyolcvanas években még stoppal indult neki a világnak, azóta biciklire ült. „Kihalt már az az igazi stoppos generáció. Régen az ember a nyakába vehette a világot egymaga, mindenféle segédeszköz nélkül. Ma már sokkal nehezebb fuvart találni az út szélén, ez is az egyik oka, hogy bicajra váltottam.” A „világbiciklis” (ahogyan Plesi is nevezte) tényleg hihetetlen utazásokat tett meg. Életérzés című internetes honlapján minden útját alaposan dokumentálta. A Csángóföldön megtett 2000 kilométer csak a kezdet volt - következő célpontjának a Balkánt választotta, elsősorban Albániát szerette volna végigkerékpározni. A nem mindennapi kirándulás a kihíváson és az idegen táj felfedezésén kívül egyfajta kulturális közeledés is volt. „Albánia egy csodálatos, természeti kincsekben gazdag vidék, amiről sajnos hazánkban nem sokat tudnak. Egyik célom az is volt, hogy ez a világ elől eldugott terület ismertebbé váljon, és eloszlassak néhány olyan negatív sztereotípiát, ami egyáltalán nem jogos.” Nem minden kalandja végződött azonban sikeresen. Egyik európai útjaként Litvánián haladt keresztül még 2006-ban, egy hosszú, elhagyott útvonal pedig kis híján tragédiába végződött. Két férfi támadta meg, kést szorítottak a nyakához, és mindenét elvették. „Kifigyelhették, hogy turista vagyok, és hogy nincs velem senki. Először cigarettát akartak kérni, majd kis idő múlva újra elém keveredtek, és megtámadtak. Mindenem elvették, alig tudtam hazajutni” – mesélte a nagy utazó. Ez azonban nem szegte kedvét a későbbi kalandoktól. A pekingi olimpia idején, 2008-ban biciklivel indult a kínai fővárosba, hogy eljuttassa az ottani magyar nagykövetségre nemzetünk zászlaját. A lobogót ünnepélyes keretek között indították útjára, többek között a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői is dedikálták. „Hihetetlen út volt, keresztül rengeteg idegen kultúrán. Mintha időutazást tettem volna néha, annyira más az a világ, hogy azt elmondani nem lehet.” Angol nyelvtudása segítette a „világbiciklist”, valakit mindig talált, aki útba tudta igazítani. „Éjszakára szállást találni volt a legfontosabb dolog. Mindenféle helyen elaludtunk: mecsetben, sátrakban, sokszor elhagyatott házakban húztuk meg magunkat. A Góbi sivatag meghódítása is nagy feladat volt. Itt, ha kint ért egy rosszabb idő, esetleg egy homokvihar, akkor bizony bajban voltál. Az ottani emberek fel voltak már készülve az ilyen helyzetekre, nekünk is nagyon résen kellett lennünk.” Az út Pekingbe közel 14.000 kilométer volt, mindezt ketten tették meg társával, az 57 éves Matulai Györggyel. Erről az útról számol be részletesen Az úttörőtábortól a pekingi kacsáig című útikönyvében, és persze az életérzésről, ami végig elkísérte. „Ez nem egy hagyományos értelemben vett útikalauz, ami leírja hogy merre mentünk, mit ettünk. Ez az én belső világomról is szól, hogy én hogyan éltem meg mindezt” – meséli nekünk, megmutatva a könyvet. A képes illusztrációk mellett Léna pár költeménye is szerepel a hátsó oldalakon. „Legutoljára Kőrösi Csoma Sándor sírját látogattuk meg. Orosházáról indultunk el barátommal, Matulai Györggyel. Három hónap és több, mint nyolcezer kilométer volt az út, talán ez volt az eddigi legkeményebb. A rossz időjárás, és a kórságok sem könnyítették meg a dolgunkat, de csak sikerült ide is eljutnunk. Rendszeres helyzetjelentést küldtünk az otthoniaknak, hogy tudják, még megvagyunk.” Az utazás részleteit a Facebookon is elolvashatjuk, heti több rövid üzenet mesél a történtekről. Kérdésünket, hogy van e már tervbe következő úti cél, Léna mosolyogva hárította: „Ne is kérdezzetek ilyet, két hete jöttem csak haza. Jó végre itthon lenni!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.