Kultúra

Kiállítás az iskolanővérek makói tevékenységéről

Kiállítás az iskolanővérek makói tevékenységéről

2011. február 9., szerda
Kiállítás az iskolanővérek makói tevékenységéről

Interaktív kiállítás nyílik a makói József Attila Múzeumban február 10-én, csütörtökön, délután 3 órakor. Az „Iskolanővérek – 100 éve hűséggel a makói régió szolgálatában” címet viselő tárlaton videofelvételeken számolnak be diákéveikről a szerzetesi iskolák egykori tanulói.

A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek egy évszázada határozzák meg Makó oktató-nevelő munkáját. Az újvárosi településrészben 1910-től működtették a Búza utcai, ún. „Zárda iskolájukat”, 1935-től pedig a belvárosi fiú polgári intézményüket, egészen az államosításig. Ebből az időszakból származó tárgyi emlékek, osztálynaplók, anyakönyvek, fényképek mellett első ízben olvashatja a nagyközönség azt a levelezést, amely az egyházi iskolák állami tulajdonba vétele ellen tiltakozó akkori csanádi püspök,

Hamvas Endre

, a helyi prelátus,

Csepregi Imre

és a végrehajtó szervek közt folyt. A korabeli iratok tanulmányozásán keresztül bepillantást nyerhetnek a látogatók a szerzetesnővérek népnyelven „levetkőztetésnek” hívott feloszlatása és civillé nyilvánítása körülményeibe és további sorsuk alakulásába. A tárlat további érdekessége egy zárda-iskolabéli tanuló által, napjainkig vezetett emlékkönyv, a tanító nővérek, tanárok bejegyzett gondolataival, visszaemlékezéseivel. Egy eredeti örökfogadalmas kereszt mellett, első alkalommal tekinthető meg vidéken az iskolanővérek magyar rendtartományának tablósorozata, amelynek eredetije a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban található meg. A kiállítást

Vízhányó Ferenc

, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke,

Ulrik M. Monika

nővér, a rend magyarországi tartományfőnöknője, valamint az oktatási intézmény, a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója,

Szűcs Péter

nyitja meg. A kiállítás március 31-ig tekinthető meg, közben egyfajta szellemi műhelyként működve, szabadegyetemi előadásnak, komolyzenei koncertnek is hangulatos helyszínt ad. A nagyszabású jubileumi rendezvénysorozat keretében látogat Makóra

Puskely Mária

SSND nővér, író, a Vatikáni Rádió magyar adásának egykori munkatársa, és

Süveges Gergő

újságíró, az m2 csatorna intendánsa is - tájékoztatott

Medgyesi Konstantin

sajtóreferens.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.