Kultúra

Fergeteges kórus a „gospel” üzenetével Szegeden + FOTÓK

Fergeteges kórus a „gospel” üzenetével Szegeden + FOTÓK

2010. december 13., hétfő
Fergeteges kórus a „gospel” üzenetével Szegeden + FOTÓK
Vasárnap már kora délután közel száz ember beéneklő skálázása rázta meg az Ifjúsági Ház falait: a Golgota Gospel Kórus tagjai próbáltak az esti rendhagyó karácsonyi koncert kezdetére. Városunk számára rendhagyónak nevezhető, ugyanis Magyarország jelenlegi legnépesebb gospel zenét játszó kórusa első alkalommal látogatott Szeged városába, Kyle Eckhart Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztorának indítványozására, bízzunk benne, hogy most amennyire rendhagyó volt ez a látogatás, annyira lesz hagyományteremtő a jövőre nézve. A koncert kezdetekor már közel félezer ember tódult helyfoglalás céljából a nagyterem ajtaján, a hattagú jazz alapokon nyugvó zenekar elfoglalta helyét, a színes ingekben öltözött kórustagok felálltak a dobogókra, együtt szólalt meg a monumentális kórus elsöprő ereje. „Amikor nyolc éve Magyarországra érkeztem, mint misszionárius, megkaptam a felkérést a kórus vezetésére, akkor csak tiltakozni tudtam, hisz zongoristaként, soha nem tanultam karvezetést – meséli Mark Zeeman a kórus művészeti irányítója – ugyanakkor már az első időpontra ötvenöten érkeztek, hogy gospel zenét énekelhessenek.” A koncert dalainak szövegei, valamint a zenei blokkok közötti átkötések mondandója egyértelmű üzenetet hordoztak, a „gospel” nem pusztán zenében, de teljes mondandójában szólította meg közönségét, a „jó hír” Jézus feltámadásában átütő zenei vitalitással telt miliőben szórakoztatta és gondolkodtatta el egyszerre hallgatóságát. Az évek folyamán több mint száz főre gyarapodott énekkarhoz a legkülönbözőbb felekezetekből csatlakoztak, így a golgota, a baptista, a református, a katolikus, az evangélikus gyülekezetek hívői is betársultak a kórushoz. „A hívő kórustagok között éppúgy megtalálhatók nem hívő gospel zenekedvelők, akik szintén örömmel énekelik a gospel zenét. Sokak számára némileg meglepő, de hozzánk bárki csatlakozhat, énektudástól függetlenül, nem a tehetségen, de az üzeneten van a hangsúly. Mindaz, amit egy koncerten megmutatunk pusztán egy finom szelete a kórus közös életének és munkájának, a közösség, ami mögötte áll már egy familiáris, jó baráti kapcsolatokon nyugvó énekkar, ahol a fellépés pillanata már a hab a tortán.” A legkülönfélébb színű ingekben pompázó énekesek a dinamikus, lendületes gospel dalok mellett, a komolyabb hangvételű karácsonyi dalokkal is készültek, hol magyarul hol, pedig angolul csendültek fel az ismertebb dallamok. „A színes ingekkel az uniformizáltság minden nemű látszatát igyekeztük megkerülni, a színek sokaságában éppúgy ki tudjuk fejezni a zene, de legfőképp az üzenet színes, élettel telt mivoltát. Magyarországon szeretik a zenét, és odafigyelünk arra, hogy az eredeti angolszász gospel zene mellett összeállításainkban a magyar nyelvű dalok is érvényesülhessenek, mindamellett, hogy igyekszünk közelebb hozni az eredeti gospel zenét a szívekhez. Valóban azt tapasztalhattuk, hogy mindez erősebb tetszést arat.” A kórus éppen ezért nem engedte tétlenül figyelni hallgatóságát, közös éneklésre bátorítva bevonta a közel fél ezres közönséget az énekszóban, a széksorok között sem maradtunk szégyenben a színpaddal szemben. Az „Oh happy day…” című világsikerű gospel dal méltó befejezése volt az estének, ahol a gospel, a megváltás üzenete, nem maradt alul egy csodálatos zene megformáltságban, egyszerre jelent meg egy összetett tartalomban: a zeneiségben és az igei mondandóban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.