Kultúra

Összművészeti fesztivál a Gyulai Várszínházban

Összművészeti fesztivál a Gyulai Várszínházban

2010. május 20., csütörtök
Összművészeti fesztivál a Gyulai Várszínházban

A Gyulai Várszínház a 2010. július 2-től augusztus 12-ig tartó szezonjában ismét összművészeti fesztivált rendez. A prózai és zenés színházi előadások mellett lesznek zenei fesztiválok, táncszínházi előadások, gyermekelőadások, filmvetítések, koncertek, kiállítás és konferencia, népművészeti fesztivál és kézműves vásár, borfesztivál és Robin Hood fesztivál is.

A magyar sztárok fellépése mellett világsztároknak is tapsolhatnak az érdeklődők. Világhírű és neves hazai rendezők, színészek és társulatok mellett láthatják a legjelesebb énekeseket és zenészeket is a gyulai várban és más helyszíneken. A fesztivál hat hete folyamán szinte minden este rendeznek programokat. A magas szintű művészi produkciók mellett igényes szórakoztató programokat is szerveznek gyermekeknek, felnőtteknek kielégítve a legszélesebb nézői igényeket. Az idén - Erkel-év révén -, augusztus 3-án új előadásként mutatják be a Gyulai Várszínházban a Hunyadi László című operát a debreceni Csokonai Színházzal közösen, a rendező

Szabó Máté

, a karmester

Kocsár Balázs

lesz. Szintén új előadásként láthatják

Erkel Ferenc

Sakk-játék című, korábban elveszett, táncjátékát július 20-án, amelyet a Forte Társulattal rekonstruálnak Erkel Ferenc zenéire

Horváth Csaba

rendező-koreográfus irányításával,

Szálinger Balázs

szövegkönyvére és

Kentaur

látványos jelmezeivel és díszleteivel. Hommage ả Erkel címmel Erkel-díjas zeneszerzők új zeneművet komponálnak, amely 2010. július 18-án hangzik majd el először a várszínpadon. A

VI. Shakespeare Fesztivált

ebben az évben július 5. és 17. között rendezik meg a Gyulai Várszínházban. Július 8-án lesz a szabadtéri bemutatója a népszerű

Shakespeare

–vígjátéknak, a Makrancos hölgynek. A várszínpadon háromszor eljátszott darab a debreceni Csokonai Színházzal közös produkcióban kerül színre Szergej Maszlobojscsikov rendezésében. Augusztus 10-én lesz a premierje a tavaly bemutatni tervezett, de végül elmaradt

Weöres Sándor

Psyché című darabnak, amelyet

Sopsits Árpád

neves színházi és filmrendező állít színre a Ladics-ház varázslatos hangulatú udvarán. Weöres Sándor verses művéből,

Bódy Gábor

filmjét felhasználó alapanyagból készülő előadás egy különös költői tehetséggel és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. A nagyszerű színészekre épülő, látványos kamaraelőadás különleges élményt ígér a nézőknek. A bemutató főszereplői:

Petrik Andrea, Trill Zsolt, Kovács Krisztián, Gáspár Tibor

. Előbemutatóként láthatják a tószínpadon a Robin Hood című új musicalt, amelynek a zenéjét

Szomor György

a szövegét

Miklós Tibor

írta. A forgószínpadon, élőzenekarral megvalósuló látványos előadást Szomor György rendezésében láthatják augusztus 6. és 7-én, kitűnő musical színészek fellépésével. A főbb szerepeket

Kovács Áron, Forgács Péter, Gesztesi Károly, Hajdú István, Andrádi Zsanett, Puskás Peti/Veréb Tamás, Vikidál Gyula

játsszák, a tánckar szólistái a Bad Boyz együttes tagjai lesznek. A musicalhez egy kétnapos Robin Hood fesztivál is kapcsolódik a vár előtt, ahol gyermek, felnőtt próbára teheti ügyességét a nyilazástól a makkdobálásig. Kiemelt rendezvények lesznek a zenei fesztiválok is az összművészeti fesztivál keretében, amelyeken világsztárok is fellépnek: a XIX. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon itt lesz például

Patricia Barber

az egyik legeredetibb zongorista-énekes dzsesszdíva, akinek lemezei a dzsesszrajongók legféltettebb kincsei közé tartoznak. A Várszínház idei évadja ismét a Körös-völgyi sokadalommal kezdődik. A mostani 11. fesztivál folytatni fogja azt a hagyományt, amellyel kiérdemelte, hogy az ország egyik legjobb népművészeti fesztiváljaként tartsák számon. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen lesz népzene, néptánc, kézművesvásár, főzőverseny, gyermekprogramok, színpadi gálaműsor és kiállítás is a műfajt kedvelők örömére. A Várszínház műsorában színvonalas szórakoztató műsorokat is megtalálnak ebben az évben is. Fellép a L’art pour L’art Társulat az új műsorával, amely az Anyám Tyúk, avagy Az Ember Tragédia címet viseli. A Hat Hét, Hat Tánc című vígjátékban két népszerű színészt láthatnak Kulka Jánost és Vári Évát. A táncot kedvelőket látványos ír táncelőadás várja Írország sztepptánc bajnokának

Catherine Gallaghernek

a vezetésével, aki nem csak táncol, de a koreográfiát is ő készítette a tószínpadon fellépő The Irish Dance Experience nemzetközi összetételű táncegyüttesnek. A kortárs drámát kedvelők egy később kiválasztott darabot nézhetnek meg felolvasó színházi formában neves színészek tolmácsolásában. A gyerekeket ingyenes bábelőadások és egy népszerű zenés-mesejáték, a Világszép Nádszálkisasszony várja a színházban. A fiatalokat és idősebbeket is hívják egy klasszikus magyar darabra,

Vörösmarty Mihály

Csongor és Tünde című beavató színházi előadásra, ahol bevezetik a nézőket a népszerű darab rejtelmeibe. Az előadást a Gyulán nagyon népszerű társulat, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei adják elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.