Közélet

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be az MTVA

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be az MTVA

2015. január 8., csütörtök
Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be az MTVA

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA); az intézmény összesen 177 dolgozójától válna meg - áll a társaság csütörtöki közleményében.

Mint írják, a gazdasági racionalizálás, a bérköltségcsökkentés, valamint a vállalat működtetése és a munkafolyamatok ésszerűsítése miatt 146 budapesti, illetve összesen 31 pécsi és szegedi alkalmazott leépítését tervezik. A tájékoztatás szerint az MTVA a munka törvénykönyve rendelkezéseinek megfelelően az illetékes állami foglalkoztatási szerveknek bejelenti leépítési szándékát, ezzel egy időben pedig megkeresi az üzemi tanácsokat, valamint a szándékbejelentésről egyeztet a szakszervezetekkel is. Utalnak rá, a munkaviszony megszüntetésekre - a munkáltatói felmondások esetében - az előzetes tájékoztatók közlésétől számított 30 napot követően kerülhet sor, így a létszámcsökkentés végrehajtásának tervezett időpontja, 2015. év első és második negyedéve. A csoportos létszámcsökkentésben érintettek munkaviszonyának megszüntetésekor a munkáltató kifizeti részükre a munka törvénykönyve, valamint a kollektív szerződés szerint őket megillető járandóságokat. Az MTVA a csoportos létszámleépítés következményeinek enyhítésére a munkavállalói oldallal tárgyalásokba kezd - írják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.