Közélet

Lejárt a Rejtő-művek szerzői joga

Lejárt a Rejtő-művek szerzői joga

2014. január 2., csütörtök
Lejárt a Rejtő-művek szerzői joga
rejtojeno_tizennegkaratos

Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak.

A szerzői jog a szerző halála után 70 évig védi az alkotásokat, az oltalom minden esetben december 31-ig tart - emlékeztet az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye. A dokumentum felidézi, hogy 2013-ban azon alkotók művei mentesültek a védettség alól, akik 1943-ban hunytak el,

Rejtő Jenő

mellett például

Bálint György

író,

Harsányi Zsolt

író, dalszövegíró,

Hegedüs Gyula

író vagy

Huber Gyula

nótaszerző. A művek innentől szabadon felhasználhatók, azaz a jogutódok engedélye nélkül lehet a könyveket kiadni, sokszorosítani, megfilmesíteni. "Egy dolog marad továbbra is sérthetetlen: a szerző névjoga. Ez azt jelenti, hogy továbbra sem állíthatja senki, hogy ő írta volna Senki Alfonz vagy Fülig Jimmy kalandjait" - írta az Artisjus. A közlemény kiemeli, hogy a nemzetközi viszonylatban

Szergej Rahmanyinov

a legismertebb, 1943-ban elhunyt alkotó, azonban mivel Oroszországban csak 50 évig védettek a művek, mindössze az utolsó hat műve állt jogi védelem alatt december 31-ig. Az Artisjus felidézi, hogy 2013-ban fontos változás történt a szerzői jog területén: az Európai Unióban az előadók és hangfelvétel-előállítók védelmi idejét 50 évről 70-re emelték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.