Közélet

Végtörlesztés – a bank sem tudja, mennyit kell fizetni?

Végtörlesztés –  a bank sem tudja, mennyit kell fizetni?

2012. január 30., hétfő
Végtörlesztés –  a bank sem tudja, mennyit kell fizetni?

Úgy tűnik, több szempontból sem egyszerű a végtörlesztés. Van, akinek az okoz fejtörést, hogy a pénzintézet vajon miért nem tudja pontosan meghatározni a végtörlesztés összegét.

Azok, akik végtörlesztési igényüket jelezték, január 30-áig kötelesek befizetniük a szükséges összeget, illetve eddig a határidőig igazolhatják, hogy rendelkeznek fedezettel. Így tett egy szegedi házaspár is, akik pénteken fizették be a banknak a pénzt. Az FHB-nál azonban más összeget kalkulált az ügyintéző, mint amennyi a pénzintézettől január elején érkezett levélben szerepelt. „Nem tudott naprakész összeget mondani az ügyintéző, jóformán semmilyen kérdésünkre nem tudtak konkrétumokkal válaszolni, így a januári levélben szereplő összegnél többet fizettünk be a banknak, nehogy néhány ezer forinton múljon a végtörlesztésünk” – nyilatkozta portálunknak egy neve elhallgatását kérő ügyfél.

Ahogyan már beszámoltunk róla

, a Fejlesztési és Hitelbank Zrt. betartja a törvény által meghatározott 60 napos határidőt, így az ügyfél csak a február 24-ei záráskor tudja meg pontosan, hogy mennyit is kellett végtörlesztenie. Ezt a határidőt adta ugyanis neki a pénzintézet amikor decemberben jelezte végtörlesztési szándékát. Pénteken, az összeg befizetésekor ismét rákérdeztek, hogy nem zárják-e le hamarabb a számlájukat, de a bank ragaszkodik a határidőhöz. Az FHB a törvényi előírásoknak megfelelően jár el” – magyarázta az eset kapcsán Mózes János, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület (DARFE) gazdasági tanácsadója. A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek december utolsó napjáig jelezhették pénzintézetüknél, hogy a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel élni szeretnének. Ennek feltétele, hogy január 30-áig át kell utalni a végtörlesztéshez szükséges összeget. Amennyiben valaki hitelből végtörleszt, szintén eddig a határidőig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94.337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek – tájékoztatott az MTI. Tavaly év végéig végtörlesztési szándékukat közel kétszer annyian jelezték, mint amennyien végtörlesztettek 2011-ben. A fix árfolyamú végtörlesztés miatt december végéig 174 milliárd forint volt a pénzügyi intézmények vesztesége. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak végtörlesztésre, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) azt közölte a távirati irodával, hogy a hazai takarékszövetkezetek nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.