Közélet

Együtt hívnak ünneplésre a közmédiumok március 15-én

Együtt hívnak ünneplésre a közmédiumok március 15-én

2011. március 10., csütörtök
Együtt hívnak ünneplésre a közmédiumok március 15-én

A közmédiumok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulója alkalmából indítanak először közös kampányt műsoraik számára, ezzel is megmutatva, milyen hatékony lesz a négy intézmény együttműködése - mondta Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója csütörtökön Budapesten.

Szabó László

a közmédiumok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közmédiarendszer jelenleg is tartó átalakításának az együttműködés az egyik legfontosabb kulcsszava, ami a jövőben nemcsak tartalmi, hanem kommunikációs szinten is megvalósul. Az MTVA kommunikációs igazgatója kiemelte, a közmédiumok Ünnepre hangolva: közszolgálat közösen címen indított március 15-i kampánya jól mutatja, hogy a különböző adók már nem konkurenciát jelentenek egymásnak, hanem a gyártás és a kapacitások összehangolásával valódi választási lehetőséget kínálnak.

Rákay Philip

, a Magyar Televízió csatornáinak intendánsa szerint a közszolgálati médiában azon dolgoznak, hogy a nézők és a hallgatók legyenek az átalakulás nyertesei. Mint mondta, korábban sokszor panaszkodtak amiatt, hogy a közmédiumoknak nem jut elegendő pénz, holott a számok ennek az ellenkezőjét mutatták. Az MTV m1-es és az m2-es csatornájának programjaiért felelős vezető úgy látja, a rossz hagyományok és a korábbi pazarló gazdálkodás következtében nem jutott elegendő forrás a közönség tetszését is elnyerő igényes és minőségi műsorokra. A közmédiumok előtt ezért most az a feladat áll, hogy együttműködésük eredményeként minőségi és hiteles műsorokkal próbálják ismét felértékelni szerepüket. Rákay Philip szerint március 15. erre kitűnő alkalmat nyújt, hiszen - mint mondta - ez az egyik, ha nem az egyetlen olyan nemzeti ünnep, amelyet világnézeti hovatartozástól független elismerés övez. Az MTV intendánsa a műsorkínálatot ismertetve megjegyezte: március idusán senki sem marad ünnep nélkül; üljünk bár autóban vagy a televízió előtt, a nap minden órájában szembesülni fogunk azzal, hogy ünnep van a hazában - fogalmazott. Rákay Philip a programok közül kiemelte

Jókai Mór

A kőszívű ember fiai és Az arany ember című regényeinek "kihagyhatatlan klasszikusnak" számító filmes feldolgozását, valamint a Párbaj című történelmi eseményjátékot és

Ferenczi Györgynek

a kor vándorszínházát bemutató zenés alkotását.

Bakonyi Péter

, a Duna Televízió intendánsa aláhúzta, hogy zökkenőmentes volt a közmédiumok közötti együttműködés kialakításának első lépése. A megemlékezésnek ismét közös pontja lesz a Kossuth téri zászlófelvonás, valamint a Múzeum kerti állami ünnepség, illetve a főváros Batthyány-örökmécseshez tervezett rendezvénye. A Duna Televízió március 15-én is nagy figyelmet fordít a határon túli magyarokra, ennek jegyében a csatorna az idén Csíkszeredára költözik ki, és számol be élő helyszíni tudósítással a helyiek ünnepléséről - fejtette ki a csatorna intendánsa. Hozzátette: a Duna Televíziót választók emellett külön összeállítást láthatnak a kor asszonyainak forradalomban játszott szerepéről, illetve a reformkori összejövetelek hangulatáról is.

Pásztor Zoltán

, a Magyar Rádió tartalom-innovációs igazgatója elmondta: a rádió három csatornája az ünnep alatt is a megszokott különböző stílusban szól a hallgatókhoz. Az MR3-Bartók rádió például Erkel Ferencnek az operaházban tavaly novemberben rögzített Bánk bánját tűzi műsorára, míg az MR2-Petőfi magyar, illetve magyar származású könnyűzenei előadók dalait sugározza. Az MR1-Kossuth rádió ezzel párhuzamosan egyebek mellett beszámol a világ magyarságának "Ausztráliától Nyerges-tetőig" tartó ünnepléséről, továbbá ízelítőt ad például a forradalom humorából, valamint kortárs művészek Petőfi Sándorról alkotott képéről.

Szabó László Zsolt

, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a szolgáltatásai alapján leginkább átalakulóban lévő közmédium az idén az írásos és fotós anyagok mellett már mozgóképben és hangban is tájékoztatást ad a világ számos pontjáról. A médiatörvény által a közszolgálati hírműsorok elkészítésével megbízott hírügynökség március 12-én kezdi meg tudósításait az ünnepi eseményekről; március 15-én pedig a közmédiumok valamennyi csatornája számára készít hosszabb-rövidebb beszámolókat, összefoglalókat - fűzte hozzá. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója elmondta továbbá, hogy az ünnep bemutatására egy "sztárt" is választottak

Varju Kálmánnak

, a Vígszínház színészének személyében, aki

Petőfi Sándort

jeleníti meg a közmédiumok kampányában. Szabó László kérdésre válaszolva megjegyezte: a március 15-i programokhoz kapcsolódó reklámok és szórólapok elkészítése mintegy hárommillió forintba került, a nyomtatott, illetve internetes felületen való megjelenésért nem kellett fizetni, mivel azt más hasonló szolgáltatásokkal ellentételezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.