Közélet

Együtt a fogyatékos emberek jobb megértéséért

Együtt a fogyatékos emberek jobb megértéséért

2010. október 14., csütörtök
Együtt a fogyatékos emberek jobb megértéséért

Elindult a Tesco - Ability Park roadshow

Több száz szegedi kisiskolás részvételével indult útjára a Tesco és az Ability Park közös roadshow-ja, amely a „Az év támogatottja 2010” program keretében járja az országot 2010 októbere és 2011 júniusa között. A roadshow célja, hogy az Ability Park munkatársai játékos és szórakoztató formában minél több érdeklődővel ismertessék meg a fogyatékos emberek élethelyzeteit, ezzel segítve a társadalmi beilleszkedésüket és elfogadásukat. „Az év támogatottja” programot 2003-ban hívta életre a Tesco-Global Áruházak Zrt. azzal a céllal, hogy olyan alapítványok működését támogassa, amelyek hátrányos helyzetű embereken segítenek, vagy az ő helyzetük, életminőségük javítását célzó programokat, eseményeket szerveznek. A nyolc éves múltra visszatekintő program keretében számos alapítványt támogatott, rajtuk keresztül pedig számtalan érintett körülményein javított az áruházlánc. A Tesco több országban évek óta sikeresen működteti „Az év támogatottja” kezdeményezést, amelyet a hosszú távú kötelezettségvállalás jegyében indítottak. A támogatott programokat egységes, szakmai szempontok mentén működő kiválasztási folyamat során jelölik ki. 2010-ben Magyarországon az Ability Park pályázata bizonyult a legjobbnak. Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célja, hogy a látás-, hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítse a fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedését és elfogadását, emellett pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtson mindazoknak, akik játszani szeretnének, vagy próbára akarják tenni képességeiket. A Tesco és az Ability Park „Az év támogatottja 2010” keretében közös roadshow-t és versenyt indít 2010 októbere és 2011 júniusa között tíz áruházában. A roadshow első állomása a szegedi Tesco hipermarketben lesz október 14-15-én. Az eseményen több száz helyi iskolás ismerkedhetett meg a kerekesszékes- és a vaklabirintusokkal, érzékszervi és jelnyelvi játékokkal, a Csodaváros boltjával és postájával, valamint számos más érdekes feladattal. „Nagyon örülünk, hogy 2008 után második alkalommal is sikerült elnyernünk a Tesco 'Az év támogatottja' címét. Az Ability Park számára komoly ismertséget és lehetőséget jelent ez, hiszen a rendezvényekkel így olyan helyekre és olyan emberekhez is eljut a park, akiket egyébként nehezebben tudunk megszólítani. Külön öröm számunkra, hogy a mostani program keretében a Tesco vállalati felelősségvállalási programjához kapcsolódva az áruházak munkatársai is részesei lehetnek a programnak” - mondta Nagy Géza, az Ability Park Egyesület elnöke. „Megtiszteltetés számunkra, hogy a Tesco az Ability Parkkal közösen tehet azért, hogy növekedjen a fogyatékos emberek társadalmi elfogadottsága. Bízunk benne, hogy a roadshow-val jelentősen hozzájárulunk ahhoz, hogy a fogyatékos emberekkel kapcsolatban túl gyakran tapasztalható közönyt, idegenkedést és sajnálkozást elfogadás és megbecsülés váltsa fel” - mondta el Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.