Közélet

Játszótér a zsombói gyerekeknek

Játszótér a zsombói gyerekeknek

2009. december 21., hétfő
Játszótér a zsombói gyerekeknek

Míg Kistelekre a „Mikulás hozta” az új játszóteret, addig Zsombón már inkább „karácsonyi ajándéknak” tekinthetőek azok az új játékok, amelyeket a hét végén adtak át hivatalosan a 3500 lelkes településen élő gyermekeknek.

A község önkormányzata 2,5 millió forintot nyert erre a célra a Csongrád Megyei Önkormányzat Településfejlesztési Alapjából. Zsombón közel 850 gyermek és fiatalkorú lakos él, amellyel ez a megye legfiatalabb települése. A pályázaton nyert pénzből a településen lévő, az európai uniós előírásoknak már megfelelő két játszóteret bővítették. A Móricz Zsigmond utcába például hinta, csúszda és rugós játék, a Móra Ferenc utcába pedig mászótorony, egyensúlyozó gerenda és egyedi ugróiskola, vagyis Twister került. Az új játékokat jelképesen a Falukarácsony rendezvényén adták a gyermekeknek. Sándor Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke a kisteleki játszótéravatón elmondta, hogy „a Csongrád Megyei Önkormányzat 2008-ban és 2009-ben, a Településfejlesztési Alap keretében 83 millió forintot fordított régi játszóterek felújítására és újak építésére. Összesen 38 nyertes pályázatból Csongrád megye 32 településén valósult meg ilyen fejlesztés.” Zsombó és Kistelek mellett épült, vagy megújult játszótér a többi között Újszentivánon, Szegváron, Algyőn, Mórahalmon, Tiszaszigeten, Maroslelén, Mindszenten, Bakson, Csanádpalotán, Csengelén és Szentesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.