Hírzóna

Ötödjére is elszökött a 15 éves Szimonetta, ezúttal 8 hónapos terhesen

Ötödjére is elszökött a 15 éves Szimonetta, ezúttal 8 hónapos terhesen

2023. szeptember 4., hétfő
Ötödjére is elszökött a 15 éves Szimonetta, ezúttal 8 hónapos terhesen

Benkő Szimonetta Cintia neve sokaknak ismerős lehet, mióta összejött baksi barátjával, Aladárral, már a családjából is kiemelték. Ez azonban nem javított a helyzeten, folyamatosan megszökik az intézetből, most ismét keresi a rendőrség.

Tavaly összességében négy alkalommal tűnt el, minden alkalommal baksi barátjánál találtak rá. A lány negyedik eltűnésekor, a nővére a Ripostnak adott interjún keresztül kért segítséget a lakosságtól, ahol azt is elárulta, hogy

a harmadik eltűnés után 10 centiméteres vágásokkal a lábán került elő a húga.

Nővére szerint a hangja olyan volt, mintha bedrogozták volna és attól félt, hogy prostitúcióra kényszeríthetik Szimonettát.

Ez a srác meg a családja figyelik az oldalamat, hiszen amint kiraktam a húgom keresőposztját, azonnal jött a halálos fenyegetés, megmondták, hogy koporsóban leszek” 

– mondta a nővér TikTok videójában, amikor a negyedik eltűnés alatt kereste húgát.

Előző eltűnése hónapikig tartott az akkor még 14 éves lánynak, amely során várandós lett. A friss rendőrségi körözésből derült ki, hogy egész pontosan 8 hónapos terhes jelenleg.

Állapotossága miatt kifejezetten fontos, hogy Szimonetta mihamarabb előkerüljön, hiszen a szülés a stressz vagy izgalom miatt bármikor beindulhat nála.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.