Elutasították az Új Zsinagóga homlokzat-felújítási pályázatát + HANG, FOTÓK
A szegedi Új Zsinagóga felújítására nyújtott be pályázatot még tavaly ősszel a szegedi zsidó hitközség. A műemlék épület teljes felújítása mintegy 1,5 milliárd forintba kerülne, ekkora összeg azonban még pályázati forrásokból sem teremthető elő. Ezért a DAOP (Dél-Alföldi Operatív Program) „Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása című” pályázatán csak a külső homlokzat rekonstrukcióját és az egyik torony rendbehozatalát tervezték.
Tovább »
Pironkodó hitélet: nem szégyen és nem gyalázat!
„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: ‘Az igaz ember pedig hitből fog élni.’”
(Pál Rómabeliekhez írt levele 1:16-17)
Újszegedi Mária Napok szeptember második hetében
Szeptember 8-12. között kerül megrendezésre az idei Újszegedi Mária Napok egyházi rendezvénysorozata, az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet templomban.
Tovább »
Egyházi hírek: piarista ünnep, Szent Gellért Fesztivál
Az elkövetkező egy hónap folyamán számos egyházi rendezvényre kerül sor: alapítójuk emléknapját ünneplik a piaristák, búcsút tart a Kalkuttai Boldog Teréz templom és immáron harmadszor rendezik meg a Szent Gellért Fesztivált.
Tovább »
A kegyelem ajándéka, amiért nem dolgozhatunk meg
Ha itthon hazánkban, Európában, de akár a világ bármely pontján kimondom azt, hogy valami ingyen van, nem kérek érte ellenszolgáltatást, akkor az feltétlenül gyanús köntösbe burkolózik. Kimondatlanul is olyasmi jelenik meg az emberek szeme előtt, ami nem képvisel, és nem is képviselhet értéket. Egy mélyen gyökerező mintázat fut az emberiség gondolkodásában, ami az adok-kapok-játszmák elképzelésére épült fel. Bármely vágyott dolog eléréséhez tenni kell valamit, hogy azt a sajátunknak tudhassuk. Nemzedékünk, már gyermekkorától fogva úgy nőtt fel, hogy leszegett fejjel, összeszorított fogakkal igyekszik küzdeni, elérni a vágyott célt: legyen az bármi.
Tovább »
Esztergomból 250-enen indultak útnak Mátraverebélyre
Tizenhatodik alkalommal indultak útnak Nagyboldogasszony napján az esztergomi ferences templomtól az ifjúsági zarándoklat résztvevői, hogy gyalogosan a mintegy 130 kilométeres utat megtegyék Mátraverebély-Szentkútra Szent István ünnepéig – tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.
Tovább »
Hangverseny Szentesen Szent István tiszteletére
„Ó, Szent István, dicsértessél…” címmel hangversenyt rendeznek Szent István napja tiszteletére. A belépés ingyenes, de adományokat a szervezők köszönettel fogadnak. A felajánlott összegeket a Szakrális Művészetek Hete keretében zajló Zsoltár és Népénekverseny résztvevőinek díjazására fordítják.
Tovább »
Boldogasszony anyánk – Szűz Mária mennybevétele
Augusztus tizenötödikén ünnepelte a katolikus egyház Nagyboldogasszony napját, amikor is Szűz Mária mennybevételéről emlékezik meg. Boldogasszony az ősi magyar hitvilág természetistennője, akinek a kereszténység Szűz Máriájával való azonosítása – még ezer évvel ezelőtt – Szent Gellért, az első csanádi püspök prédikációinak hatására terjedt el a magyarság körében. A szegedi nagytáj falvaiban a régiek Boldogasszony ágyának nevezték a gyermekágyat (sőt, nagyon ritkán a betegágyat is). Ehhez több sajátos népszokás is kapcsolódott.
Tovább »


