Bajnai szerint Magyarország jelentős fejlődési szakasz előtt áll
A miniszterelnök szerint az előző nehéz év után Magyarország biztonságosabb vizekre evez, és jelentős fejlődési szakasz előtt áll, ami annak köszönhető, hogy bár a kormány az elmúlt egy évben sok áldozatvállalást kért mindenkitől, a jövőt nem engedte beáldozni.
Tovább »
62 millió a környezeti nevelésre Mórahalmon + HANG
Több mint 10 éve alakította ki a mórahalmi önkormányzat a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolát, melyben újabb fejlesztéseket hajtanak végre egy sikeres pályázat révén.
Tovább »
Kiosztották a Dél-alföldi Regionális Minőségi Díjat
A Kecskeméti Regionális Képző Központ (KRKK) kapta az idei Dél-alföldi Regionális Minőségi Díjat a közszolgáltatás kategóriában, a díjazott intézmény képviselőjének az elismerést a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett ünnepségen szerdán adták át.
Tovább »
Botka László intenzívre küldte az egészségügyet + HANG
Botka László MSZP-s országgyűlési képviselő Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel együtt félrekezelte, majd infúzióra kötötte, azután pedig intenzívre küldte a magyar egészségügyet – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Dux László, a Professzorok Batthyány Körének elnöke hozzátette: a szegedi egészségügyi integráció politikai lépés volt, amellyel Botka Lászlóék az egyetem világába tolták át az egészségügyben okozott súlyos károkat.
Tovább »
Megoldódik az újszegedi nagyfeszültség problémája?
A civilek nevében ült tárgyalóasztalhoz az EDF Démász vezetőivel Bodó Imre országgyűlési képviselő, aki mai sajtótájékoztatóján az évek óta folyó viták lezárásának lehetőségéről számolt be. A politikus a szegedi önkormányzat bevonásával szakbizottságot alapítana, a nagyfeszültségű vezetékek földkábelekre cseréléséhez pedig pályázati úton szeretne anyagi forrást teremteni.
Tovább »
Állásbörzét rendeznek a szegedi egyetemen
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán tizenötödik alkalommal rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét – tájékoztatta Fajka Judit szervező kedden az MTI-t.
Tovább »
Ismét körbetartozások miatt mentek utcára a munkások
Mintegy két tucat építőipari munkás jelent meg az épülő Napfényfürdő közelében, az Erzsébet liget díszkútja előtt. Elterjedt a hír, hogy körbetartozások miatt lesz demonstráció, melyben akár a fürdőépítést végző fővállalkozói kör is érintett lehet, de kiderült, hogy két alvállalkozó magáncég pénzügyi vitája miatt nem kapják meg már december óta a bérüket a munkások.
Tovább »




