Top

A Legfelsőbb Bíróság is a Mars téri kereskedők „mellett”

2010. június 11., péntek · 8 hozzászólás

mars_csarnok_vaz_01 A Legfelsőbb Bíróság (LB) ítélete alapján nyilvánosságra kell hoznia a piacot működtető cégnek a Mars tér beruházásával kapcsolatos összes szerződést, beleértve a munkálatokra kötött megállapodásokat és a bérleti szerződéseket is. Az önkormányzat jogi képviselője szerint ezek nagy része fenn van a világhálón, illetve az ítélet a kereset benyújtása utáni időszakra (2008-2010) már nem vonatkozik.
Tovább »

Nyomoznak a Mars téri „kilakoltatás” miatt

2010. január 14., csütörtök · 56 hozzászólás

bodebontas30 A Mars téri kereskedők sajtóközleményt juttattak el szerkesztőségünkbe, melyben leírják, hogy feljelentésük alapján nyomozást rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság annak megállapítására, hogy történt-e rongálás, magánlaksértés és önbíráskodás, mikor az éj leple alatt elbontották pavilonjaikat tavaly november végén.
Tovább »

Egy jogerős birtokvédelem az elbontott pavilonoknak

2009. december 17., csütörtök · 82 hozzászólás
bodebontas31

Újabb dokumentumokat juttattak el szerkesztőségünkbe azok a Mars téri kereskedők, akiknek pavilonjait advent első vasárnapján bontották el a városvezetés megbízásából. Az egyik iraton a jogerős birtokvédelmi határozat olvasható, a másikon pedig az annak megsértése miatt kiszabott büntetés a piacot üzemeltető kft.-vel szemben.

Tovább »

Mars teresek nyílt levele Botka Lászlónak

2009. december 8., kedd · 30 hozzászólás

A Mars téri kereskedők nyílt levelet írtak Botka Lászlónak, melyben kifejtik, hogy igaztalan vádak sora éri őket folyamatosan, miközben ők semmi mást nem tesznek, minthogy kiállnak jogaikért.
Tovább »

Mars téri kereskedők nyílt levele Bajnai Gordonhoz

2009. december 3., csütörtök · 6 hozzászólás

A Mars téri piacon a várossal szemben több pert is megnyert kereskedőket múlt vasárnap nem engedték be a piac területére, miközben személyes tulajdonjaikat pakolták teherautóra, majd a kiürült pavilonokat gyorsvágóval, daruval és dózerrel átköltöztették az U pavilon mellé. A módszert olyannyira a régi átkos időket idéző, antidemokratikus módszernek vélték, hogy a miniszterelnöknek, Bajnai Gordonnak is írtak egy nyílt levelet. A SZEGEDma.hu-n alább teljes terjedelmében olvashatják e dokumentumot.
Tovább »

Bódétranszport Botka módra – FOTÓGALÉRIA!

2009. november 30., hétfő · 25 hozzászólás
bontas24

Áthelyezés, átpakolás vagy bontás? Van képünk hozzá! Ítéljék meg önök!

Tovább »

Mars tér: aljas és mocskos eljárásról beszélnek

2009. november 30., hétfő · 66 hozzászólás

athelyezes1 Bodó Imre és Kalmár Ferenc ellenzéki politikusok hétfő reggeli rendkívüli sajtótájékoztatójukon azt mondták: a vasárnap esti Mars téri bódébontó akció bizonyítja, Botka László és baráti köre nem demokráciát, hanem önkényuralmi rendszert működtet Szegeden.
Tovább »

Botka adventi ajándéka: bontják a Mars téri bódékat – FOTÓK!

2009. november 29., vasárnap · 85 hozzászólás
bodebontas12

Vasárnap este a Mars téri piac rekonstrukcióját elnyerő beruházó megbízottjai elkezdték a Mars téri kereskedők még álló bódéinak bontását. A helyszínen a rendőrség munkatársai és önkormányzati képviselők is megjelentek, igen feszült volt a hangulat.

Tovább »

Bontani készülnek a Mars téren? – levél a rendőrségnek

2009. november 28., szombat · 33 hozzászólás

Levélben tett bejelentést a szombati napon Kohári Nándor önkormányzati képviselő a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, mivel olyan információk jutottak tudomására, hogy az éjszaka folyamán vagy a közeljövőben illegálisan el kívánják bontani a Mars téri kereskedők bódéit. Mint ismeretes, a kereskedők a közelmúltban pert nyertek a várossal szemben.
Tovább »

Jogellenesen rendelték el a bontást a Marson?

2009. november 24., kedd · 34 hozzászólás

Ismét a Mars téri kereskedők javára döntött a bíróság

marstertargyalas A Csongrád Megyei Bíróságon jogerős döntés született azoknak a Mars téri kereskedőknek az ügyében, akiknek pavilonjainál még 2005-ben tűzveszélyességre hivatkozva rendelt el bontást a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal építési osztálya. A bíróság hatályon kívül helyezte az építési hatóság döntését, mert a hivatal nem járhatott volna el az ügyben, a pavilonok ugyanis nem minősülnek építménynek.
Tovább »

Következő oldal »

Bottom