Balázs Péter: Restnek lenni nem szabad, tenni kell a jövőért!
Egy színház olyan, mint az ország kicsiben – mondta el portálunknak Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, akivel szegedi látogatásakor beszélgettünk. A Jászai Mari-díjas színművész szerint sok a tennivaló a nemzeti identitás megerősítéséért, és ezt a munkát már az iskolában el kell kezdeni.
Tovább »
Szijjártó Péter: Minden MSZP-s felelős, mint Gyurcsány
A napfény városa jobban akarja a változást, mint bármikor korábban
Szegeden is szépen gyűlnek a Fidesz-KNDP-s képviselőjelöltek kopogtatócédulái – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Szijjártó Péter. A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint reális esélye van annak, hogy mindhárom szegedi választókerületben győzni fognak indulóik.
Tovább »
Borókai: a napilapok létének értelme kérdőjeleződött meg
Miért nem az Orbán-kormány idején történt a polgári sajtó robbanásszerű fejlődése? Azért, mert az újságírókat nem leakasztjuk a fáról, hanem oktatni kell őket, meg kell tanulniuk a szakma fortélyait. Így már nem propagandistákkal van dolgunk, akiknek megmondjuk, hogy mi az a pálya, amin haladni kell, hanem olyan szakmabéliekkel tudunk együtt dolgozni, akik ismerik az újságírás csínját-bínját. Most tart ott a polgári média, hogy tele van tetterős, ambiciózus fiatalokkal, akik az idősebbekkel jó arányt tudnak kialakítani – véli Borókai Gábor, a Heti Válasz lapigazgató-főszerkesztője, aki a héten szerkesztőségünkbe látogatott.
Tovább »
Navracsics Tibor: Szeged is új fejezetet nyithat
Szeged jövőjének a kulcsa nem a városban, hanem a térségben rejlik Navracsics Tibor szerint. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjével hódmezővásárhelyi kampányfóruma után arról is beszélgettünk, hogy a Fidesz-KDNP igazi ellenfelének nem a többi politikai pártot kell tekinteni, hanem a hitehagyottságot.
Tovább »
Maurer Oszkár: „A legjobb gyomirtó a kapa”
Tízre legyünk ott, és ne reggelizzünk. Ez volt Maurer Oszkár délvidéki borász kérése, amikor az interjú időpontját egyeztettük. Ott is voltunk időben Szabadka határában, Hajdújáráson, a Ludasi-tó partján, vendéglátónk borospincéjében, ahol mangalicából készült friss disznóságok, omlós kenyér és krémes házi tejföl várt bennünket. Ezzel alapoztuk meg a beszélgetést, na meg az ezt követő borkóstolást.
Tovább »
Nyitrai Zsolt: a Fidesz saját útját járja a kampányban
Egyre több olyan állampolgár van, aki tevőlegesen is részt akar venni a változásban – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Nyitrai Zsolt annak kapcsán, hogy ötvenezer önkéntes jelentkezett eddig, és százharmincmillió forint adomány gyűlt össze a párt kampányának támogatására. A Fidesz operatív igazgatójával, aki csütörtöki szegedi útján látogatott szerkesztőségünkbe, arról is beszélgettünk, hogy a Fidesz saját, világos stratégiája mentén kíván haladni a kampány során.
Tovább »
Eperjes: Vallással a neobarbarizmus ellen + HANG
A halálcivilizácó a vesztébe rohan, s az egyetlen megoldás, ha az emberiség betartja a tízparancsolatnak legalább a humánumra vonatkozó utolsó hét parancsait – véli Eperjes Károly színművész, aki a Feszty-körkép megmentésére szervezett esten adta elő a huszadik századi istenkereső magyar költeményekből összeállított darabját.
Tovább »
Lázár János: új szövetség kell Szeged és Vásárhely között
Csongrád megye 6. választókerületben Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere méretteti meg magát a Fidesz színeiben a tavaszi parlamenti választáson. Az országgyűlési képviselő az őszi helyhatósági választások után fel fogja keresni a szegedi városvezetést, mert úgy látja, a két megyei jogú város összefogása és együttműködése mindkét félnek létfontosságú. Lázár János a SZEGEDma.hu-nak arról is nyilatkozott, hogy új várost építenek a hódmezővásárhelyiek, méghozzá közösen a gazdasági és társadalmi élet szereplőivel.
Tovább »
Pszichothrillerrel kezd új pincéjében Kancsárék színháza + PANORÁMA
Több év szünet után ismét felgördült a képzeletbeli függöny, hiszen új otthonra lelt a Szegedi Pinceszínház. 2009 decemberében gálával köszöntötte közönségét a társulat új helyén, a Dugonics téren. Kancsár József művészeti igazgatót, színész-rendezőt kérdeztük megalakulásukról, az elmúlt évekről, illetve a jövőbeli terveiről.
Tovább »
Kiss-Rigó László: értéket hoz a karácsony
Karácsony – Krisztus születésének ünnepére készül a világ, a kérdés csak az, akarjuk-e, tudjuk-e elfogadni az ünnep valódi lényegét. Az ünnepről Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspökkel beszélgettünk.
Tovább »


