Rendőrkézen a rablás gyanúsítottja

A szegedi nyomozók őrizetbe vettek egy 38 éves helybéli férfit, aki egy nőt akart kirabolni 2017 augusztusában, a városban – írja a police.hu.

A feltételezett elkövető augusztus 17-én 13 óra körül az egyik szegedi társasház lépcsőházában, a bejárati ajtó előtt a földre lökött egy nőt, majd elvette a vállán viselt oldaltáskáját. Egy férfi a bűncselekmény helyszínének közelében a támadótól az eltulajdonított vagyontárgyat visszaszerezte, majd azt átadta a sértettnek.

A nyomozás megállapította, hogy a rablás bűntettének elkövetésével egy 38 éves helybéli férfi gyanúsítható megalapozottan. Őt a rendőrök október 2-án előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.
A nyomozók a terheltet őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban 300.000,- forint, azaz háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelyet ezúton visszavon.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.