Újabb szakaszába lépett a Móra-múzeum régészeti látványtárának kialakítása

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészeti látványtárának kialakításán. Elkészültek a látványtár bútorai, melyeket el is helyeztek a leendő látványtár termében. A múzeum régészeire vár most a nagy feladat, hogy berendezzék, életre keltsék a vitrineket.

Jól halad a Móra Ferenc Múzeum régészeti látványtárának kialakítása. A terem padlózata, ablakai, festése már korábban elkészült, megérkeztek az asztalok, székek és az infopult, a látványtár bútorait pedig a közelmúltban helyezték el a szakemberek a kiállítótérben. A különleges vitrinek egyelőre üresen állnak, de a múzeum régészei hamarosan elkezdik a tárlókba helyezendő régészeti tárgyak kiválogatását, a gyűjteményi anyag elhelyezését.

A Móra Ferenc Múzeum régészeti látványtára a tervek szerint 2018 tavaszától lesz látogatható.

A régészeti látványtár létrehozása a Kubinyi Ágoston Program keretében valósul meg, melynek első ütemére az Emberi Erőforrások Minisztériuma 13 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Móra Ferenc Múzeum számára. A második ütemre 14.600.000 forint támogatást nyert el az EMMI-től a közgyűjtemény, melyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 4 millió forintos önrészt biztosít.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.