Több mint 800 diák vett részt a pályaorientációs napon

Idén Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sasban tartotta meg Pályaorientációs Napját a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A csütörtöki eseményre több mint 800 pályaválasztás előtt álló általános iskolás diák érkezett a megye több településéről. Ők ráadásul nem csak megismerhették a hiányszakképesítéseket, hanem interaktív foglalkozásokon ki is próbálhatták azokat, így a patinás épület egy napra igazi szakmai játszótérré változott, ahol komoly eszközök segítettek döntést hozni a továbbtanulás kérdésében.

A Fekete Sas ennek megfelelően teljesen átalakult erre a napra, a földszinten például nagy népszerűségnek örvendett az a foglalkozás, ahol a porcelánfestés rejtelmeibe pillanthattak be a fiatalok, közvetlenül mellettük burkolók munkájából kaptak ízelítőt a tanulók: a csempevágó és csemperagasztó eszközök jártak kézről-kézre. Az emeleten még nagyobb szakma-arzenál fogadta az érkezőket, akik szimulátoron próbálhatták ki egyebek mellett a tagoncavezetést, vagy a hegesztést. A fiatal hölgyek sem unatkoztak: nagy volt a nyüzsgés a kozmetikusok és a fodrászok standjánál is, de az egészségügyi szakmák bemutatói sem hiányoztak. Az új szakmák között a mechatronika képviseltette magát, egy kis gyártósort szimuláló berendezés, és egy robot szemléltette, hogy mit tud létrehozni az, aki kitanulja a szakmát.

Az esemény célja, hogy minél többen ismerkedhessenek meg a szakmákkal, és hogy minél többen tudjanak helyes döntést hozni a jövőjükről – mondta Kőkuti Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke, aki egyben a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke is. Ugyanakkor igyekeztek kiemelten kezelni az általuk hiányszakmának javasolt összes szakmát és szakmacsoportot. Számos új szakma is helyet kapott a rendezvényen, ezek között van például a mechatronika, vagy az ipari gépész, amit korábban lakatosnak hívtak. Ez a program azért is jó, mert a gyerekek itt akár ki is próbálhatják a szakmák néhány részfeladatát.

Hozzátette, a kamara által elnökölt Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság minden évben megalkotja szakmaszerkezeti javaslatát, amelyben javaslatot tesz a hiány szakképesítések kijelölésére az illetékes minisztérium számára. A vállalkozások javaslatait igyekeznek minél hatékonyabban begyűjteni, amire remek alkalom lehet 2017. október 19-én csütörtökön az az MFKB Roadshow esemény, amelyet Hódmezővásárhelyen rendeznek majd a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.