Labdarúgás: egy pillanat pecsételte meg a Szeged-Grosics sorsát Gyirmóton

Hiába volt szinte végig mezőnyben egyenrangú ellenfele a Gyirmótnak a Szeged 2011-Grosics Akadémia,
egyetlen felívelt labda után mégis pont nélkül maradt.

Két helyen változtatott múlt heti kezdőcsapatához képest Supka Attila a gyirmóti fellépés kapcsán, így Germán Tamás és Achim Ádám került be a Szeged-Grosics kezdőjébe.

Az első félidő kevés igazi helyzetet hozott: a játékrész első felében többnyire a mezőnyben gyűrték egymást a felek, mindössze Kiss Máté kapáslövése, valamint Germán Tamás veszélyesen megpattanó szabadrúgása jelentett némi gondot a kapusoknak. A félidő második részében a Szeged-Grosics a kapu előtt is aktívabbá vált, mondhatni irányította a találkozót, a stabil, koncentrált védekezés mellett pedig a szélen vezetett kontráknál benne volt a gólszerzés esélye is, azonban 0-0-al fordultak a felek.

A szünet után is hasonló mederben folyt a meccs, hiába cserélt kettőt is a félidőben a hazaiak mestere, nem tudott tartós előnyt felépíteni a hazai együttes, miközben a Szeged-Grosics továbbra is jól tartotta magát – egy-két átlövéssel pedig a vezetésre is megvolt az esélye, valamint Zabari Dávid és Molnár János sokat dolgozott a pálya két szélén. Mintegy tizenöt perccel a vége előtt aztán jött a fordulat: egy felívelt labdát a csereként beállt Simon tudott megcsúsztatni, ám Nagy Patrik hiába ért kézzel a labdához, Pillók Ádám ezt nem fújta le, a gyirmóti középpályás pedig köszönte szépen, és Szántai kapujának bal alsó sarkába helyezett. A hátralévő rövid idő alatt ugyan kockáztatott a Szeged-Grosics, de a játék töredezését is előtérbe helyező hazaiak már nem hibáztak hátul, így otthon tartották a három pontot.

A Szeged-Grosicsra a következő játéknapon, jövő vasárnap a listavezető MTK vár az Új Hidegkuti Nándor stadionban.

Győr-Gyirmót, 500 néző
2017. október 1., 17.00
Gyirmót FC Győr
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Pillók Ádám * Asszisztens: Király Zsolt, Mohos Milán
1
0

Merkantil Bank Liga NB II. 10. forduló

Gyirmót FC Győr – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 – 0 (0-0)
Győr, Gyirmót FC stadion. Vezette: Pillók Ádám (Király Zsolt, Mohos Milán).
Gyirmót: Sebők – Achim S., Lengyel D., Lázár, Présinger, Kiss M., Nagy P., Szőcs (Paku, 75′), Kőris (Szegi – a szünetben), Jano (Simon – a szünetben), Szalánszki. Vezetőedző: Molnár László.
Szeged: Szántai – Papp F., Farkas M., Achim Á. (Beke, 80′), Molnár J. (Balogh, 72′), Horváth A., Coroian, Pászka (Nicorec, 83′), Zabadi, Zádori, Germán. Vezetőedző: Supka Attila.
Gól: Nagy P. (76′).
Sárga lap: Kiss M. (29′), Szegi (84′), Présinger (85′) ill. Achim Á. (44′), Papp (88′).

Online közvetítésünk

Közvetítésünk automatikusan frissül, ne frissítse böngészőjét
új esemény érkezett, kattintson ide a megjelenítéshez
92′

Ez a meccs vége: sajnálhatja ezt a meccset a Szeged-Grosics, nem csak azért, mert sokat dolgozott a mezőnyben, hanem mert két, minimum egyenrangú csapat csatája zajlott a pályán, amelyet egyetlen megmozdulás eldöntött.

90′

Három perc - ennyi ideje maradt még a Szeged-Grosicsnak, természetesen innentől már az előreívelésekben bízhatnak a szegediek, hátha egy lecsorgóból sikerül valamit kihozni.

85′

Szegi és Présinger is besárgul: a hazaiak érthetően innentől a folyamatos játékot is igyekeznek megakasztani.

83′

Jön Nicorec is, aki Pászkát váltja: innentől a pályán lévőknek kellene megmenteniük legalább az egyik pontot.

80′

Cserél is Supka Attila: Beke Péter érkezik az utolsó tíz percre Achim helyett.

76′

Gól, vezet a Gyirmót, 1-0! Simon csúsztatott meg egy előreívelt labdát Nagynak, aki jól láthatóan kézzel vette azt át, majd a dermedten maradt szegedi védelem mellett egy csel után a bal alsóba lőtt, 1-0!

75′

Molnár László sem vár tovább, kihasználja utolsó cserelehetőségét: Szőcs helyett Paku jön a Gyirmótba.

72′

Először nyúl bele csapatába Supka Attila: Molnár János helyett Balogh Gusztáv a pályán.

70′

Továbbra is kiélezett, jó iramú meccs: bár nem záporoznak a helyzetek, de színvonalas meccs - amelyen egy gól akár három pontot is érhet, ez a véghajrához közeledve egyre inkább látszik is.

66′

Azt mindenképp megállapíthatjuk, bármi is lesz a vége, hogy a Szeged-Grosics minimum egy pontra rászolgál a maiak alapján: mezőnyben teljesen egyenrangú partnere tud lenni a hazaiaknak Supka Attila együttese.

62′

Ha nem mezőnyből, akkor pontrúgásból: Kiss Máté távolról nem a beadást, hanem egyből a lövést választja, de ez középre érkezik, Szántai magabiztosan fogja.

58′

Éledezik a Gyirmót, ismét egy beadás jobbról, amire Présinger érkezik, kapásból rá is tűzi, és itt már Szántai szép védésére is szükség volt. Kezd egyre agresszívabban játszani a hazai együttes, az pedig azért várható volt, hogy a közel egy órán át jóformán hiba nélkül futballozó Szeged-Grosics nem fogja tudni tartani végig ezt az iramot - hozzátéve, hogy még mindig van fél óra, és az eddigiek alapján Germánék gólja sem lenne meglepetés!

52′

Szalánszki fejelhet, egy pillanatra megfeledkeztek róla a szegedi védők, de a beadásra érkezve csak a kapu fölé tudta csúsztatni a gyirmóti játékos. A lendület átragadt a második félidőre is a Szeged-Grosicsnál, ám egyelőre mindez eredmény nélkül.

50′

Az első félidőben is sokat dolgozó Zabari roboghat el ismét a szélen, azonban nem jó a beadása. Összességében is elmondható, a Szeged-Grosics széljátéka tartogat magában veszélyt, a Gyirmóton viszont egyelőre a szünetben végrehajtott két csere sem változtatott.

46′

Kőris és Jano nem jött ki a második félidőre a hazaiak részéről, Szegi és Simon viszont már ott van a pályán.

46′

Folytatódik a találkozó, a szünetben kettőt cserélt a Gyirmót.

45′

Ez az első félidő vége: kevés kimondott lehetőséget, de az utóbbi időszakban kimondottan aktív Szeged-Grosicsot láthattunk a pályán. A mellett, hogy csírájában folytja el a hazai lehetőségeket Supka Attila csapata, támadásban is több lendületes akciót vezettek Germán Tamásék. Biztató 45 perc szegedi szemszögből!

44′

Egy lap a hajrában: Achim Ádám mögé tudott kerülni most Présinger, a szegedi védő egy lap árán lerántja ellenfelét.

39′

Az átlövések hozhatnak még színt a játékba: Pászka ezt okosan fel is ismeri, és jó húsz méterről meg is célozza Sebők kapuját, de bombája Lengyelben akad el. Öt perc még a szünetig, az eddig látottak alapján meglepő lenne, ha nem elégednének meg a felek a szünetbeli 0-0-al.

36′

Egy-egy pontrúgás, és semmi más: nagyjából így lehet összefoglalni az első bő fél órát. Szokták volt mondani, a gól jót tenne a meccsnek, ez esetünkben is igaz.

30′

Sebők! Az első bravúr a meccsen, még ha kis szerencséje is volt Germánnak - igaz, ezt gyorsan vissza is vette Fortuna. Szabadrúgása megpattant a sorfalon, Sebők azonban remek reflexszel vissza tudott érni a labdára, és ki tudta ütni azt szögletre.

29′

A meccs első sárgája Kiss Mátéé, aki Zádorit akasztotta meg hátulról - e mellett pedig egy jó helyről járó szabadrúgással jöhet a Szeged-Grosics.

28′

Itt már szükség volt Szántaira is, de nem kellett tőle bravúr: egy jobb oldali szabadrúgásra a hosszún robban Lázár, azonban fejese pont a középen álló Szántai kezeiben landol.

27′

Kérdés, mikor jön el az az idő, amikor többet szeretne kockáztatni valamelyik fél - és persze az sem mellékes, melyik lesz majd az! A Szeged-Grosicsnak alapjában véve nem lenne rossz eredmény a gyirmóti döntetlen, persze az elmúlt két héten pont nélkül maradt gárda igazán a három ponttal hozhatná vissza azt, ami elveszett!

21′

Az iménti megmozdulás után visszatért a korábbi medrébe a találkozó: a két tizenhatos között zajlik a meccs, mindkét csapat főleg a földön szeretné megverni a másikat - egyelőre ez nem jön össze.

15′

Talán ez volt az eddigi legkomolyabb lehetőség: Présinger centerezett, akinek a labdáját Nagy készítette le, de Kiss Máté kapáslövése elment a jobb kapufa mellett. Ezekből is látszik, a Gyirmót egy pillanat alatt képes veszélyes helyzetet teremteni - mindezzel együtt is ez volt az első említésre méltó, kaput veszélyeztető megmozdulás.

14′

Lassan túl az első negyed órán: a Szeged-Grosics alkalmankénti, lendületesen meginduló kontráiból nem tud a kapu elé kerülni, miképp a Gyirmót sem tudta még tesztelni Szántai Leventét. Kérdéses persze, hogy ez a felállás az idő teltével is maradni fog-e így.

8′

Továbbra sem állt be változás, kicsit óvatosan is kezdenek a csapatok, a hazaiak támadójátékát egyelőre jól kontrollálja a Szeged-Grosics, egyik gárda sem megy bele a rohanásba, inkább a biztonságra helyezik a hangsúlyt.

5′

Eltelik az első öt perc, amely főképp mezőnyjátékot hozott: a hazaiaknál valamelyest többet van a labda, de a kapuk egyelőre nem forogtak veszélyben.

1′

Elkezdődött a találkozó, a labdát a hazaiak indították útjára.

16.58′

Ami a szegedi kispadot illeti: Molnár Péter kapus mellett Katona Mátét, Kasuba Dánielt, Beke Pétert, Mihai Nicorecet, Povázsai Zsoltot vagy Balogh Gusztávot küldheti be a 90 perc során Supka Attila.

16.53′

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szeged-Grosics gyirmóti vendégjátéka! Supka Attila együttesében még is ott lehet Andrei Coroian, Beke és Nicorec helyett Germán és Achim Ádám kap ma helyet kezdőként - a Gyirmót ugyanabban az összeállításban kezd, amely egy hete négy-nullra legyőzte a Ceglédet.

9 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    9. Kutya
    2017. október 3., kedd, 07:26
    Válaszolok

    A támadási eredménytelenség a gyenge középpálya miatt van , és a pontatlan átadásokból ez látható a mérközéseken , Olyan beadások vanak hogy fel se néz a játékos elötte. A csapat az NB2. átlagosnál gyorsabb . Hátúlról nincsenek ziccer indítások csak a szögletszázlóhoz ( az meg elég messzire van a kaputól) pedig vannak gyors játékosok , nem is egy. A véletlen gólokra , majd bepatan valakiről ? Igaz, lehet úgyis mecsseket nyerni.

  • '>
    8. Tudor
    2017. október 2., hétfő, 18:12
    Válaszolok

    Ajjaj ! Ezt nem tudtam viszont ! Akkor nem szóltam .

  • '>
    7. Tudor?
    2017. október 2., hétfő, 09:42
    Válaszolok

    Nincs pénz!!!Miliárdos a költségvetése a 2011nek!!!Vicc!!!

  • '>
    6. Tudor
    2017. október 2., hétfő, 07:34
    Válaszolok

    A jó eredményhez pénz kell ! Hiába van cél ha nincs pénz arra hogy megvalósitsd ! Beszélhetünk itt erről ,arról ,amarról mind mély ábránd. A mai profi labdarúgásban azok jutnak előre és célba akik ösdzevasarolják a legjobb fiatal tehetségeket és felnőtt játékosokat ! Ahol a pénz ott az eredmény !

  • '>
    5. Hajrá Szeged!
    2017. október 2., hétfő, 05:57
    Válaszolok

    Nem làttam, de természetesen elfogadom, hogy kezezés történt a gól előtt.
    De ez, csak egy -ugyan fontos- esemény, egy pillanat a 90 percből.
    Egy alapszabály: A játék addig tart, amig nem szólal meg a jvezető sípja: Bármi is történik, nem dermedünk le, nem àllunk meg, hanem kűzdünk, rohanunk, szerelúnk, hogy egy emberi hiba ne döntse romba a terveinket. Majd utána -finoman- reklamálunk.
    Egyébként, ha egy csapat, 11 mérkőzésen 10 gólt lő, akkor nem másban keresi a hibát, nem reklamál, hanem mélyen magába néz. ….. És az edző is ezt teszi.
    És, ha már mindenki, mindent megtett a sikerért, és akkor érkezik kívülről az akadàly, akkor már meg lehet szólalni.
    Egyelőre, sehol nincs -és nem is lenne jogos- a K. Z. (3) által említett, első öt hely bármelyike. Egyelőre egy közép csapatról van szó……. Sajnos.

  • '>
    4. Gyulai
    2017. október 1., vasárnap, 19:22
    Válaszolok

    Szabálytalan góllal könnyű nyerni ! Sajnos a játékvezetők alakítják ki legtöbbször az eredményeket . Sajnálom a Szegedet hogy ez miatt kaptak ki . Nem kell elkeserdni hosszú még a bajnokság . Hajrá Szeged !

  • '>
    3. kiss zoltán
    2017. október 1., vasárnap, 19:05
    Válaszolok

    Supka mester nem gondolja,hogy el kellene húzni a csapat közeléből?
    Lassan kiesés ellen harcoló csapatot csinál az elő 5 hej valamelyikére is esélyes csapatból.
    Az elmúlt években nem sok sikert tud felmutatni.
    Hogy tudták ezt ide hozni???????????

  • '>
    2. Dávid Szaniszla
    2017. október 1., vasárnap, 19:02
    Válaszolok

    Ez nagy igazságtalanság. Miért van az, hogy a bírók mindig a mi kárunkra tévednek? Sajnálom a csapatot, sajnálom a játékosokat. Még mindég nem szabad feladni!
    HAJRÁ SZEGED 2011-GROSICS!

  • '>
    1. Dávid Szaniszla
    2017. október 1., vasárnap, 15:31
    Válaszolok

    Nem kell feladni, harcolni kell! Az akarat csodát tehet!